Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

II. fejezet: A tímári munka

lucskot, ami lágyítja a bőrt, a folyó elviszi. Emellett a bőr a sebes vízben gyúródik, összeszorul, egyik oldala jobban ázik, mint a másik. Igen nagy előnye volt a kádas áztatásnak, hogy vizének hőfokát lehetett szabályozni, így a folyamatot az időjárástól függetleníteni tudták. Az áztatókádak többnyire fenyőfából készültek; vagy szabadon álltak, vagy földbe voltak süllyesztve. A kád használt, lucskos ázóleve jobban puhított ugyan, mint a folyóvíz, de könnyen meg is árthatott a bőrnek, ha nem vették ki idejekorán, mielőtt a károsodás tipikus jele, a sajátságosán szúrós szag jelentkezett.222 A fenti példákból is látható, hogy bár a bőrgyártáshoz a folyóvíz volt a legideálisabb, gödörben vagy dézsában való áztatással minden gond nélkül ki lehetett azt váltani. Az áztatásról tehát, a borkészítés sok más mozzanatához hasonlóan, nem lehet minden mester munkájára egyformán érvényes leírást adni. A céhes ipar technológiája még ugyanabban a korban és helységben is műhelyek szerint változhatott (a céhek előtti időszakról nem is beszélve). Befolyásolhatta a technológiát a mester gyakorlata, megszokása, munkaerőinek száma, műhelye, továbbá vagyoni állapotának megfelelő felszerelése, szerszámkészlete.223 A tímárkodáshoz egy dolog volt fontos, mégpedig az, hogy valamilyen vízből (ami lehetett eső-, talaj- és felületi víz) elegendő álljon rendelkezésre. Amikor a baji udvarházban úgy gondolták, hogy bőrök feldolgozásához kezdenek, illetve felismerték az ahhoz szükséges remek helyi adottságokat; az erdő biztosította a cserzéshez szükséges alapanyagot (a gödrökből előkerült faszenek vizsgálata kocsányos és kocsánytalan tölgy helyi meglétét egyaránt bizonyította) (5. melléklet), a mész­­égetéshez való tűzifát, és a fák égetéséből hamuzsírhoz is hozzá tudtak jutni (ez a me­szeshez kellett). Ugyancsak helyben, azaz a hegy felszínén található nagy mennyiségű mészkőből pedig égetéssel könnyen és bármikor előállíthatták a szükséges meszet. A tímárkodáshoz tehát a (sót leszámítva) minden szükséges segédanyaghoz helyben hozzá tudtak jutni — egy nagyon fontosat (a vizet) kivéve.224 Az elegendő víz hiánya (hiszen hegyen voltak) komoly akadályt jelenthetett volna, ám attól még, hogy a természettől ezt az egy dolgot nem készen vagy félkészen kapták, a közeli forrás felduzzasztása révén meg volt a lehetőségük ahhoz, hogy kellő mennyiségű vizet is biztosítsanak ehhez a munkához. A tó létesítése egyértelműen a kora újkori udvarház működéséhez köthető, azaz a lelőhely azon periódusához, amely alatt a tímártelep dolgozott. Víztároló kapacitása mai számítások szerint 5—9000 m3 között lehetett, ami ele­gendő volt nagyobb mennyiségű bőr feldolgozásához is (100 db pőréhez 6000 liter víz kell). (Az északkeleti kőgyűrűs gödör mellett megtalált feltételezett ciszterna tároló­­kapacitása 1 m3, azaz 1000 liter körül lehetett.) 222 NAGY 1971, 193. 223 NAGY 1971, 193. 224 Az alapanyag, azaz állatbőr bősége, az ország egyik adottsága volt, amiről a korábbiakban már volt szó. 92

Next

/
Thumbnails
Contents