Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
alapján megfelelő távolságra lehetett csak telepedniük a városi nyilvános kutakról, házak alapozásától.217 1566-ban Northamptonban tilos volt a kesztyűk nyersanyagaként szolgáló bőröket mosni a High Riverben és a West Bridge-nél, valamint tilos volt a gyapjú szárítása a Foot Meadow mezején, de szabad volt bőröket mosni a Dallington folyó hídja alatt kiásott gödörben. Hetven évvel később még mindig adódtak nézeteltérések a bőrösök és a város polgárai között, ezért egy újabb rendeletben kimondták, hogy a kesztyűsök semmikor sem lógathatnak juh- vagy bármilyen más bőrt sem a St. Thomas’ Well Ledge-nél, sem a város tulajdonában lévő egyéb helyeken.218 Ugyancsak Northamptonban 1619-ben egy nyilatkozatot tettek közzé, mely szerint bűnvádi eljárást indítanak azokkal a tímárokkal szemben, akik Cow Meadowban vagy az e helyiségen keresztülfolyó patakban nyersbőröket vagy hasonló anyagokat hagynak.219 La Lande írja, hogy 1702-ben egy bőrgyártó manufaktúrát áthelyeztek Roquettebe, illetve St. Antoine elővárosába. Az előváros kertészei azonban hamarosan tiltakoztak ez ellen, mert a cserzés által szennyezett víz károsította veteményeiket. Ezért kérték az erdészeti és vízügyi hatóságot, tiltsa meg, hogy a Szajna mentén ilyen manufaktúrák működjenek, aminek következtében az üzemet a Párizstól nem messze fekvő, St. Denys-be költöztették.220 „A Gobelin folyót pedig annyira beszennyezték a tímárok, hogy a vizét senki más nem tudta használni, manapság a bőröket inkább dézsákban áztatják, három napig egy lében. Télen naponta egyszer töltenek utána friss vizet, nyáron azonban naponta kétszer, attól félve, hogy az apró rovarokkal megtelt víz a bőröket tönkreteszi.”221 A tímárok a néprajzi adatok szerint is áztathatták a bőröket folyó vízben vagy kádakban — a szárítottakat és a sózottakat egyaránt. A La Lande anyagát felhasználó és kiegészítő Beckmann, de különösen az áztatásról részletesen író Sprengel szerint viszont a tímárok áztatásra alkalmasabbnak tartották a folyóvizet, mint a kútvizet. Ügy vélték, hogy a lágy folyóvíz jobban puhítja és tisztítja a bőrt, mint a kemény kútvíz. Mindamellett jól ismerték a folyóvizek veszélyeit is. Tudták, hogy sok piszkot, nyálkát hordanak, rárakják az ázó bőrökre, és az alattuk levő részeket pléh keményen hagyva nemcsak akadályozzák az egyenletes puhulást, de tartósságuknak is ártanak. Ezért a bőröket az áztatás közben időnként kihúzták a vízből, és lemosták a rájuk tapadt nyálkát, piszkot. Tisztában voltak a folyóvíz változó hőfokának — és ezzel kapcsolatban az áztatás idejének — jelentőségével. Tudták, hogy a nagyon meleg víz is árt a bőrnek. Télen hosszabb, nyáron rövidebb ideig áztattak. Erdélyben viszont a XX. sz első felében már nem igen áztattak a tímárok folyóban, jobbnak tartották a kádban való áztatást. Szerintük a folyóvízben nem lágyul úgy a bőr, mint a kád álló vizében, mert a véres 217 BRAVO é. n. 209. 2,8 THOMSON 1981,173-174. 219 THOMSON 1981, 162. 220 LA LANDE 1767, 56. 221 LA LANDE 1767, 59-60. 91
