Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
Ezután következhet a bőrök áztatása, aminek lényegét La Lande az alábbiakban foglalta össze: „Ha a bőröket nyers állapotukban akarják kicserezni, és azok még nyers állapotban vannak (ún. zöld bőrök, azaz amikor még eredeti nedvességüket tartalmazzák), tehát friss bőrök,205 akkor azokat először vízbe helyezzük, hogy el távolítsuk róluk a vért és a vágóhíd után még a bőrön maradt egyéb szennyeződéseket. Mivel azonban a mosás olyan művelet, amely a növényi cserzéssel dolgozó tímárnál mindig előfordul, ezért fontos, hogy az üzem valamilyen víz partján legyen, és lehetőleg folyóvíznek a partján, amelynek vize azonban nem olyan kemény és összehúzó, mint a sziklákból közvetlenül fakadó források vize... Ha a bőrök szárazak, akkor azokat ugyanígy vízbe helyezzük, azzal az eltéréssel, hogy azokat hosszabb ideig kell áztatni, amíg megpuhulnak. A bőröket mindaddig áztatják, míg azok vízzel telítődnek, mert minél jobban feláznak, annál tökéletesebben lehet cserezni. De ha sokáig áznak, a bőrök közel kerülhetnek a romláshoz, amire azok kellemetlen szagából lehet következtetni. Azt is figyelembe kell venni, hogy pl. a Gobelin folyó trágyát, festőanyagokat és egyéb idegen anyagokat tartalmaz, melyek a bőrt megtámadnák, ha azok sokáig maradnának a folyóban.”206 Ezt bővebben és részletesebben fogalmazták meg a XX. sz. első felében: „Az áztatás célja, hogy a nyersbőrt a hozzátapadt szennyeződésektől megtisztítsák, a könnyen kioldódó fehérjéket eltávolítsák, és a konzervált bőröket friss állapotba hozzák, azaz a bőr eredeti nedvességtartalmát visszaadják, valamint a konzerváló anyagokat eltávolítsák. A vízben való áztatásban a nyersbőr rostjai duzzadnak, vizet vesznek fel. Az áztatás ideje a konzerválási állapottól függ.”207 Friss bőrök esetében ez csak pár óra, más a helyzet azonban a sózott és száraz bőrökkel, mivel a sózással a nyersbőr eredeti 60—70%-os nedvességtartalma 35—40%-ra, a szárítotté 12—20%-ra csökken. A sózott bőrök áztatását gödrökben végzik, melyek lehetnek fával kibéleltek is. Gyorsabban történik a bőrök áztatása, ha időnként nyújtó kaszával a bakon megdolgozzák, azaz megtisztítják a húsoldalt a vér- és húsmaradványoktól. A szárított nyersbőrök felázása lassabban történik. Részben azért, mert a rostok erősen összetapadnak, és ez a víz behatolását gátolja, másrész a szárított nyersbőr rostjainak kollagénje a szárítás alatt változáson megy át, ami az egyes rostok vízfelvételét nehezíti. A száraz bőrök áztatására a legcélszerűbb eljárás, ha a bőröket gödörbe rakják, majd — hogy a ráöntött vízben ne ússzanak — nehezékekkel leszorítják őket. Másnap a bakon nyújtó kaszával megdolgozzák, majd utána újra visszadobják őket ázni. Az áztatást lehetőleg kis hőmérsékleten, 10—20 fok között a legjobb végezni, mert 10 fok alatt nehezen halad a felázás, 20 fok fölött pedig már nagy a rothadás veszélye.208 Tiszta, üledék-, valamint csíramentes, kevésbé ingadozó hőmérsékletű víz a legjobb erre a célra. 205 LA LANDE 1766, 327. 206 LA LANDE 1766, 328. 207 HOLLUB 1948, 57. 208 HOLLUB 1948, 58. 89
