Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
esett az áru, a vámtétel viszonylag magas, egy uncia (a márka190 nyolcada) volt, és ezt annak is fizetnie kellett, aki kivitte a bőrt a városból, annak is, aki behozta. Ez utóbbi vonatkozásában elsősorban a déli területekről, hajón szállítottakat említették. Azaz alapvetően a nagybani kereskedést vámolták. Ugyanakkor az is kiderül a forrásból, hogy a marhabőrt értékesebbnek tartották, mint a többit, hiszen a húst kimérő mészárosoktól pénzt kértek, azonban ha valaki marhahúst árult, akkor annak nem pénzt, hanem bőrt kellett adnia. Végezetül érdemes megemlíteni még a prémek bőségét. Igaz importáltunk is (pl. Oroszországból), ám ez valószínűleg a választék bővítése miatt történhetett. A prémes állatok mérhetetlenül nagy számára utal az, hogy csak 2000 mókus- és 1000 nyúlprém után határoztak meg tarifát. Nem véletlen, hogy ezzel az áruval is igen korán kereskedni kezdtünk. A magyar prémek Pleidell adata szerint már a XII. században megtalálhatók voltak pl. Amszterdam piacain is,191 a XIII. században pedig azok a budai nagykereskedők, akik flandriai posztót hoztak be az országba, bőrt vittek ki innen.192 A XIV. század első felére vonatkozó források ugyancsak az állatok bőségéről, marha- és bőrexportról szólnak. Talán ezt bizonyítja az, hogy nem csak olyan jelentős helyen, mint Esztergom vagy az akkor még kisebb jelentőséggel bíró, de napi és évi vásárok helyszínéül szolgáló Buda kapcsán történik említés állatbőrökről,193 hanem még egy egyszerű falu, pl. Csütörtökhely esetében is.194 190 Ez 1280 körül az egyötöd részig kiégett, 245 gramm súlyú budai márkát jelentette. (SZEMELVÉNYEK 1980,1/148.) 191 PLEIDELL 1934, 311. 192 GYÖRFFY 1973, 331. 193 Amikor IV. Béla 1255-ben a Budán tartott napi és évi vásárok vámját a margitszigeti apácáknak adómányozta, akkor tételenként meghatározta a fizetendő vámokat is. A felsorolásból kiderül, hogy milyen áruk voltak vámkötelesek, és a gabona, só, komló, vas, bor, ólom, viasz, méz, szürke posztó, lenvászon, háj, hal, tutaj, széna, fii, fa, vad között ott szerepel a vadbőr, marhabőr, ló, barom, juh disznó és a faggyú is. (GYÖRFFY 1973, 327.) 194 1333. július 9-én a pozsonyi káptalan jelentette Károly Róbertnek, hogy Béli Domokos kivizsgálta, miként osztozott meg Sebes mester testvérével Péterrel a Csütörtökhely nevű falun: „A piac dolga pedig úgy áll, hogy Péter részén, illetve utcasorában szoktak mindenféle barmot, (!) lovat (!) és hasonló állatot(!) eladásra kínálni, hasonlóképpen szőrmét, bőröket, (!) lent és posztót, valamint szatócsárut nagyobbrészt szintén Péternek ugyanazon a részén árulnak; hasonlóképpen élelmiszert, akár tálakban, akár kézben kimérve, ugyanazon Péternek a részén kínálnak eladásra; hasonlóképpen a szürke posztó szövői szintén a Péter részén laknak, noha a faalkotmány, amelyre a megszőtt posztót szárítás céljából kiterítik, Sebes mesternek a részén van felállítva; Sebes mesternek a részén, illetve az utcasorában pedig a saját termékeiket árusító helybeli és jövevény mészárosok, pékek, posztómetszők és sarukészítők, (!) illetve vargák(!) állnak; hasonlóképpen a bort és minden más italt, melyet hordóban hoznak piacra, Sebes mesternek ugyanazon a részén rakják ki eladás végett, bár mindkettőnek az utcasorában lehet egy-egy pohárral felhörpinteni; hasonlóképpen mindenfajta gabonát, társzekereken és kocsikon, a fuvarosok Sebes mester ugyanazon részére szállítanak, noha, mint mondottuk, tálban vagy másként való árusítás céljából, Péter utcasorában teszik ki; hasonlóképpen mind a tüzelő-, mind pedig az épületfát, szekérkereket és szekeret, bőrt, (!) ládát, illetve szekrényt és egyszerűen minden használt ruhát, a szőrmének(!) és bőrnek, (!) illetve prémnek(!) a kivételével, 84
