Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet megalkotott „törvénye”, az ún. Schlepp-effect, magyarul hurchatás.12 Ez abból a megfigyelésből indult ki, hogy a vadászó, halászó, illetve gyűjtögető életmódot folytató népek a nagyvadakat már az elejtés helyén elvéreztették, kizsigerelték. Az elsődleges darabolást követően a zsákmány húsát gyakran a nyúzott bőrbe csomagolva, a csontok zömének hátrahagyása után szállították haza. Noha bebizonyosodott, hogy ez a hiteles néprajzi párhuzam nem minden esetben helytálló (tehát a hurchatás elmélete nem tekinthető általános érvényű törvénynek), udvarházunk szarvasmaradványai tükrözik ezt a lehetőséget. Ha a kézműipari nyersanyagként felhalmozott (és nem feltétlenül vadászatból származó) szarvasagancs-töredékeket leszámítjuk, akkor is feltűnő az értéktelen nagyvadcsontok viszonylag nagy aránya. Ez valóban fakadhat abból, hogy a középkori vadászok a zsákmány szállítását megkönnyítendő a legnagyobb húsdarabokat már az elejtés helyszínén kikanyarították a szarvastetemből, hátrahagyva a hozzájuk tartozó „A” és „B” osztályú testrészeket képviselő csontok jelentős részét. Nagyjából ugyanezek az arányok tükröződnek a csontok súlyának százalékos eloszlásában is (6. ábra). Kisebb eltérések csak a házi- és vadállatok csoportján belül figyelhetők meg az egyes fajok sorrendjében. A húshasznú háziállatok levágása és feldarabolása feltehetően a településen vagy annak közvetlen környezetében történt. Különösen a nagy testű, nehezen szállítható háziállatok tetemének esetében fontos az elsődleges és másodlagos darabolás megkülönböztetése. Az előbbi az elejtés helyén (városi lelőhelyek esetében gyakran a vágóhídon) végzett elnagyolt darabolást jelenti, amely szállítható méretű testrészeket eredményez, és lehetővé teszi a használhatatlan részek (nagyobb csontok, zsigerek stb.) hátrahagyását. A másodlagos darabolás már mészárszéki bontással, illetve az étel elkészítésével kapcsolatos, aprólékosabb „konyhai” munka.13 Középkori városi ételhulladékok elemzésekor különösen jól látszik, hogy amint a marhacsontváz eltérő húsminőséget képviselő részeinek előfordulása térben megoszlik az elsődleges darabolás (vágóhídi hulladék) és a magas rangú ínyencek (ágyékcsigolya vagy combcsont maradványok) ténykedési területe között.14 A szarvasmarha kevésbé értékes húsrészeket képviselő csontjai (különösen a C húsminőségi kategóriában uralkodó szerepet játszó lábvégcsont töredékek) tehát kézműipari melléktermékként kerülhettek az udvarház hulladékanyagába. A leletanyag tekintélyes méretének köszönhetően ezek a feltételezések statisztikailag is ellenőrizhetők a 4. táblázat elméleti értékeiben. Ez utóbbiak azt mutatják, hogy amennyiben valamennyi állatfaj mindhárom húsminőségi kategória között arányosan oszlana meg, hány csonttöredék jutna az egyes kategóriákba. 12 Perkins-Daly 1968, 97-106. 13 Bartosiewicz 2006a. 14 Bartosiewicz 1995, 80. 321
