Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
IV. fejezet: A nemesi udvarház környezete és gazdasági tevékenysége
A Györffy által közölt adatok tehát egy folyó- és állóvizekben gazdag táj képét rajzolják elénk, de még nem egy mocsárét. Az Almás—Tata—Naszály—Szőny közé eső vidék azonban a középkor második felében már biztos mocsárrá vált, a XVI. század második felét is magába foglaló ún. kis jégkorszak alatt pedig konzerválódott ez az állapot. Ebben a periódusban a jelenleginél sokkal hűvösebb, csapadékosabb volt az időjárás. A bőséges esők, kiadós havazások következtében a talajvíz átlagos szintje a mainál lényegesen magasabbá vált. Az Almás és Szőny között húzódó Duna-ártér (amibe egyébként beletarozott a rómaiak által épített út töltése is) magasabb vízállásnál víz alá került, amelyből Füzítő faluja szigetként emelkedett ki. Az ár sokszor egészen Naszályig leért. Ilyenkor mind a tatai tóból lefolyó, mind pedig a várostól északra eredő forrásokból és patakokból származó víz szétterült a területen.797 A bővizű Által—ér, a források és a völgybe lefutó patakok azonban akkor is fenntartották a mocsarat, ha a Duna áradása visszahúzódott,798 mert a római töltés gátolta a vizek Dunába való visszafolyását; az átfolyók, melyek egy idő után feltehetőleg elhanyagolt állapotba kerültek, pedig már nem voltak elégségesek a víz elvezetéséhez. A mocsárnak, illetve az elmocsarasodásnak azért volt jelentősége, és azért került ez viszonylag bővebb tárgyalásra, mert áradások idején a Duna jobb partján (az egykori limes úton) futó Esztergom-Győr közötti forgalom Almásnál megszakadt, kerülni kellett Tata felé, mert a kiterjedt lápon csak ott lehetett átkelni (még a XVIII. sz. hatvanas éveiben is),799 ami azzal járt, hogy Tata amúgy is kedvező földrajzi fekvéséhez további, újabb előnyök adódtak. (Egyébként a Duna-parti útról áradás idején feltehetőleg a mocsár nélkül is Tata felé kellett kerülni, hiszen a mélyen fekvő talajvizes terület ilyenkor nehezen lehetett járható.) A mocsarat említi Kottannerné emlékiratában,800 és kitér rá naplójában Szulejmán szultán is 1529-ben.801 797 KELENIK 1998, 45-47. 798 KELENIK 1998, 47-48. 799 KELENIK 1998, 48. 800 1 440. május 12-e délutánján indult el a királyné a csecsemő V. Lászlóval Komáromból a székesfehérvári koronázásra. Miután átkeltek a Dunán, a mocsáron át Tatára vették az irányt. „Egy derék lovag volt velünk, Pielacher János úr volt a neve, ez vezetett át engem a mocsáron. Mire Tatára értünk, már sötét éjszaka volt, itt is maradtunk éjjelre.” (KOTTANNER 1978, 47—48.) („Do was ain fromer Ritter Da, Der hies her Hanns der Pielahër, der weis hait mich durch das gemüs. Vnd do wir zu dem Totans körnen, da was es nü vinster nacht vnd beliben da vber nacht. ') (MOLLAY 1971, 25.) 801 „Szombat, 20-án. Tata nevű vár mellett elhaladván, a Duna partján megszállának. Középszerűen messze való szállóhely. Az említett szállóhelyhez csatlakozó egy mocsáros erdőn hogy átmennének, a hadseregből számtalanoknak marhájuk elsüllyedvén, többé elő sem kerüle. Olyannyi nyomorúság lön, hogy megmondhatatlan.” (BUDENZ 1867, 206-207.) 214
