Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
a közelmúlt történetírásában nagy teret nyerő marxista elmélet, amelynek egyik tézise a gazdasági fejlődés mintájának Angliát tekintette, a politikai fejlődés etalonját pedig Franciaországban látta. A marxista szellemben dolgozó történetírók annak megfelelően értelmezték és értékelték a középkori magyar történelmet, hogy az mennyiben felelt meg, illetve esett távol az ideálisnak vélt úttól. így hasonlóan Európa nyugati országaihoz, nálunk is a céheket, a céhbe szerveződést, az egy szakmán belüli munkafolyamatok külön mesterséggé válását tekintették a fejlett ipar ismérveinek, és aszerint értékelték a magyar fejlődést, hogy kézművesiparunk ennek mennyiben felelt meg. Ez a szemlélet azonban azt eredményezte, hogy a tudomány bizonyos mértékig alulértékelte a magyar középkort és ezzel együtt természetesen az ipart is, mert saját korának célját, felfogását kérte számon a középkoron, és olyan elvárások alapján ítélte meg az akkori Magyarországot, amelyek — szemben azzal a korral, melyben a tudósok a saját életüket élték és élik ma is — a középkorban nem fogalmazódtak meg, ugyanis a középkori politika vagy gazdaság nem a „hogyan érjük utol a nyugatot” elv köré rendeződött. Miért is kellett volna az akkori embereknek úgy gondolkodni az ország viszonyairól, mint ahogy ezt a XIX-XX. században tették és teszik általában ma is, ha a középkorról van szó? A középkori Magyar Királyság közel akkora volt, mint a mai Németország. A XV. sz. végi Európa egyik tekintélyes hatalmának számított, a térség meghatározó államaként a korszak legnagyobb részében extenzív külpolitikát folytatott, számos bizonyságot téve szervezettségéről és katonai ütőképességéről.680 A magyar gazdaság a fáziseltolódást a XIV. századra ledolgozta, és képes volt integrálódni a kontinens kereskedelmi rendszerébe.681 Az országban található arany bősége és exportja, valamint a szarvasmarhaexport jelentős erőforrásokat biztosított, amelyekből nemcsak a háborúkra tellett, hanem költséges udvartartásra, valamint a kulturális fejlődés támogatására.682 Bőven volt gabona, haszon- és vadállat, ezért nem voltak éhínségek. Ebből kifolyólag a járványok kiterjedtsége is viszonylag korlátozott volt. A jobbágyok szabadon vadászhattak, 1514-ig fegyverrel is, még megalázó ruharendeletek sem sújtották őket, és ha valaki megengedhette magának, akár szőrmébe is öltözhetett.683 Abu Hamid, aki 1150 és 1153 között három évet töltött itt, azt írta, hogy „Magyarország egyike azoknak az 680 ENGEL 2001, 306. 681 SZENDE 2004, 241. 682 ENGEL 2001, 306. Az ország pénzügyi helyzete az Anjou-korig bezárólag szilárdnak volt mondható, legalábbis semmi nyoma annak, hogy Károly Róbert vagy Nagy Lajos anyagi gondokkal küszködött volna, bár úgyszólván szüntelenül háborúskodtak. (ENGEL 1990, 280.) Jellemző, hogy amikor 1356-ban Nagy Lajost felkeresték Velence követei Zágrábban azért, hogy békét kérjenek tőle, és annyi pénzt ajánlottak fel, amennyit csak bírtak, csakhogy egyetértésben maradjanak vele, a király azt felelte, hogy neki nem kell az ő pénzük, mert magának is van elég (de ha községüktől az a megbízatásuk volna, hogy visszaadják neki városait, akkor kész az egyetértés és a béke). (VILLANI 1909, 254—255.) A pénzhiány először Zsigmond uralkodásának volt a velejárója, a magyar királyok közül elsőként neki kellett az anyagi erőforrásokhoz igazítani politikai céljait. (ENGEL 1990, 344.) 683 ENGEL 2001, 271. 189
