Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
országoknak, ahol legkönnyebb és legjobb az élet.”684 Azaz nálunk sok tekintetben jobban éltek az emberek, mint Nyugat-Európa egy jelentős részén, függetlenül attól, hogy gazdaságunk, iparunk fejlettsége vagy a szervezeti keretek eltértek a korábban alakult és ezért hosszabb idő óta feudális viszonyok között élő államokétól. Mivel az országnak középkori értelemben mindene megvolt ahhoz, hogy népességét eltarthassa (hazai arany, elsőrangú élelmezés, bor, búza, hús és hal, olasz selyem, kiváló minőségű nyugati posztó stb.),685 ráadásul Magyarország a szomszédos államok többségével ellentétben erős államnak számított, ahol konszolidált körülmények, békés életviszonyok, aránylag nagy jobbágyi szabadság volt található, a Magyar Királyság nagy vonzerővel hatott a határaink közelében élő szlávokra686 és más népekre, melyek szinte az egész középkoron át kisebb-nagyobb hullámokban folyamatosan települtek be hozzánk.687 Nincs jele annak, hogy politikai elitünk tevékenységét olyan mértékben határozta volna meg az a törekvés, hogy nyugati viszonyokat teremtsenek itthon is, mint ahogy az a későbbi korokban megfigyelhető. A középkorban az ország még döntően a saját útját járta, belső viszonyainkat alapvetően a helyi körülmények határozták meg, és a magyar fejlődés sajátos adottságai, egyedisége, a múltban gyökerező viszonyai voltak a meghatározók. A sajátos adottságok közé sorolható például az, hogy a középkori magyar állam népessége az ország területéhez képest alacsony volt, a korabeli népsűrűség meglehetősen alacsonynak tekinthető. Magyarországot a korabeli külföldi utazók — annak ellenére, hogy említést tettek a számos városról, várról, kastélyról és faluról — szinte üresnek írták le.688 Ezért olyan nagy népsűrűségű városok kialakulása, mint amilyenek létrejöttek Itáliában, Franciaországban vagy Németországban, nem is volt lehetséges, így ezek 684 ENGEL 2001, 52. 685 FÜGEDI 1981,385. 686 A szlávság nagy tömege nem képviselte azt a többletet, amit a királyaink előszeretettel jutalmaztak az itt élő németek, vallonok, olaszok esetében, vagyis a katonai szolgálatot és a városban létrehozott értékgyarapítást. Ennélfogva a szlávok többsége bármiféle kiváltságolás nélkül azt az — egyébként nem lebecsülendő — szintet érte el, ami a magyarországi jobbágyságnak kollektív módon osztályrészül jutott, és ami általában messze több volt, mint amire a beköltözők saját országukban egyáltalán gondolhattak. (KRISTÓ 2003/a, 119.) Valamennyi szláv népcsoport közül a szerbek társadalma volt a legteljesebb. Elitjük éppen úgy idekerült, mint a harcosok és a parasztok. Ezzel ellentétben pl. a ruténok elég csonka társadalmat képviseltek, elitjük egyáltalán nem volt, a román telepítők mögé sorakoztak fel. (KRISTÓ 2003/a, 118.) A XIII. századtól ide beszivárgó románok életmódja is vándorló volt kezdetben, ezért nem is alapíthattak igazi falvakat. A szilárd határú agrárfalu alapításáig hosszú időnek kellett eltelnie. Még Bonfini is azt írta róluk, hogy az „oláhok földönfutó népe” nem a síkon él, hanem a környező hegyekben „szétszórtan tanyázik.” (KRISTÓ 2003/a, 216.) Társadalmuk tagoltsága szintén elmaradt a magyarétól. A legeltetés kollektívumát nem törte át a birtoklás és a hatalomgyakorlás individualizmusa. Igazi tagolódásuk Magyarországon következett be. (KRISTÓ 2003/a, 217.) 687 KRISTÓ 2003/a, 119. 688 ENGEL 2001/B, 112. Becslések szerint a XV. században, azaz a középkor végén az ország lakossága Szlavóniával együtt 2 900 000 és 3 300 000 fő közé esett. A legsűrűbben lakott vidéknek a Dél-Dunántúl, 190
