Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
a bőriparban dolgozott.672 Azokban a városokban, ahol az iparosok által hátrahagyott végrendeleteket feldolgozták (Sopron, Pozsony), a végrendelkezők között ugyancsak magas a bőriparral foglalkozók aránya.673 Mindezek következtében alapos ok van annak feltételezésére, hogy a bőripar esetében a piackörzetük határain túlnyúló, országos vásárokat látogató iparosréteggel lehet számolni.674 Bár az export léte önmagában is igazolja ennek az iparágnak hazai iparon belüli jelentőségét, a fentiek ismertetése abból a szempontból fontos, hogy utal az ipar súlyára, kiterjedtségére, ami nélkül valószínűleg exportról sem lehetett volna szó, akármilyen kiváló is volt az az áru, melyet a mesterek készítettek. További adat mindezek alátámasztására a pozsonyi Irher András675 1444. február 28-án kelt végrendelete,676 amelyből az derül ki, hogy széles körben kialakított nyersanyag juttatási és ledolgoztatási rendszert alakított ki, elvágva ezzel a bedolgozó iparosokat, illetve kontárokat mind a piactól, mind pedig a nyersanyagtól. A végrendelet szerint számos pozsonyi és környékbeli (nagyszombati, bazini, leupoldsdorffi és hainburgi) iparos (összesen 25)677 tartozott neki irhák,678 állatbőrök és nyersgyapjú ról visszamaradt bőrmennyiség nagysága. (A kora újkorban ezen az alapon vált London Anglia legnagyobb bőrfeldolgozó központjává.) (CHERRY 1991, 302.) Buda lakossága Logoddal és Felhévízzel együtt 12-13 ezerre becsülhető, Pest tízezer körüli lélekszámmal bírt, vagy talán meg is haladta azt a Jagelló kor közepén, Óbuda esetében nem lehet becsülni. (KUBINYI 1973,134.) A középkori Magyarországon ez volt a legjelentősebb népességkoncentráció, melynek hússal való ellátása komoly mennyiségű állatbőrt eredményezhetett. Korábban már volt szó róla, hogy egy Baptista nevű firenzei kereskedő 1502 és 1509 között — azaz nyolc éven át — felvásárolhatta a budai német mészáros céh összes állatbőrét. Ez a városban levő bőrmennyiség bőségére utal, hiszen az eladásra csak azután kerülhetett sor, hogy a városi bőripar alapanyaggal való ellátása biztosított volt. 672 SZŰCS 1955, 78. 673 SZENDE 2004, 124. Ezek olyan számok és arányok, melyek megegyeznek más nyugati ország adataival. Egy 1524-es northamptoni adólista szerint a városban 23% volt a bőriparban dolgozók aránya. 47 kordováncipő-készítő, 15 tímár, 13 kesztyűs, 8 nyerges, 5 bőrkikészítő, 3 erszényes, 1 foltozó varga, 1 bőrkereskedő, 1 varga, 1 cserző varga és 1 fehértímár volt közöttük (azaz a vargák aránya itt is kiemelkedően magas volt a többi bőriparoshoz képest). Más vizsgált angol városok esetében is hasonlóak az arányok (Ashby de la Zouch 25%, Chester 22%, Leicester 22%, York 21%, de nagyon sok városban a bőripar aránya ennél kevesebb volt, de a 10%-ot meghaladta, mint pl. Beverley, Bristol, Durham, Gloucester, Norwich, Newcastle, Reading, Stamford, Worcester). (THOMSON 1981, 174.) 674 SZŰCS 1955, 91. (Vo. a pesti tímárok tolnai megyei és a vargák kakati utazásáira vonatkozó adattal.) (Vö. 648. jegyzet!) 675 Eredetileg irhatímár volt, végrendelete azonban gazdag bortermelőként mutatja be. Részben borral, részben bőrárukkal és durva posztóval kereskedett. Bátyja (Ulreichen Riemer) viszont a végrendelet készítésekor még bőriparos, szíjgyártó volt. (SZŰCS 1955, 210; LEDERER 1932, 247.) 676 LEDERER 1932, 247. 677 Hat közülük kétségtelenül tímár vagy irhatímár, további öt takácsként, kettő vargaként van említve a végrendeletben, valamint szerepel még egy-egy erszénygyártó, posztónyíró, posztófestő és kalapos is. A többi nyolc személy is feltételezhetően tímár vagy takács lehetett. (SZŰCS 1955, 211.) 678 Irhásság alatt — mint az korábban már bővebben tárgyalásra került — a pőrének zsiradékkal való olyan kezelését értik, amelynek során a zsiradék egyesül a bőrrostokkal. Más zsírzáskor a bőr zsiradékkal való 187
