Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
Nagyon valószínű, hogy annak a német szakirodalomban tett megállapításnak, miszerint a XIV. században magyar bőrárut (lovakra való szíjazatot, kantárt, melyek ismertek voltak szerte Európában) szállítottak fel a Dunán,661 valós adatok szolgálhattak alapul, és nem egyszeri eseményről lehetett szó. (Ezért a magyar bőráruexport külföldi országokban fellelhető források alapján történő részletes adatolása már egy önálló és minden bizonnyal hálás téma, ami szétfeszíti ennek a munkának a kereteit.) A fentiek ismeretében indokoltan vetődik fel az a gondolat, hogy ez az exportképes ipar miért nem vált a magyar gazdaság húzóágazatává. A választ keresve először arra kell rámutatni, hogy a bőrfeldolgozás az emberiség közös kincse, minden náció birtokában volt annak a tudásnak, ami ehhez a mesterséghez kellett.662 Nem volt olyan ország Európában, ahol a bőrkikészítő iparral kapcsolatosan olyan vákuumos helyzet jött volna létre, mint amilyen a textilipar esetében Magyarország esetében történt. Épp ellenkezőleg, szíjakat, nyergeket mindenhol készítettek, sőt La Lande azt írja hogy „Flandriában és más országokban vannak nyergesmesterek, akik még csak nem is ismerik a magyar módra kikészített bőrt”, hozzátéve persze, hogy „az azonban igen káros, mert helyette más bőröket használnak, melyeket a mész szétmart, és amelyek távolról sem olyan hajlékonyak, hanem megmerevednek, és távolról sem tartanak anynyi ideig.”663 A pozsonyi harmincad adatai szerint hozzánk is bekerültek külföldön készített nyergek, szíjak, szíjáruk, övék, nyeregtáskák, melyeket idegenek és pozsonyiak egyaránt hoztak be.664 A magyar árunak csak azért volt piaca külföldön, mert kiváló minőségű volt, és nem azért, mert a többi országban egyébként nem lehetett volna ilyen típusú áruféleséget kapni. Ez a körülmény pedig lehatárolta azt a fejlesztőerőt, ami szükségeltetett volna ahhoz, hogy a bőripar a magyar gazdaság húzóágazatává váljék.665 661 „... kamen schon um 1350 ungarische Pferdezügel und Riemen die Donau herauf, ein Beweis, in wie früher Zeit dieses Leder schon einen Weltruf besessen hat.” (Dr. C. G. Rehlen: Geschichte der Gewebe. Leipzig, 1855. Idézi G. Ebert: Die entwicklung der Weissgerberei. Leipzig. 1913. 194. [GÁBORJÁN 1962, 97.]) 662 Már korábban is említés történt róla, de fontos ismételten kiemelni, hogy a klasszikus görög-latin időszakra a tímárok mestersége, illetve a bőripar már olyan fejlett volt, Hogy egészen a XVIII. századig nem volt szükség jelentősebb technológiai újításokra. (THOMSON 1981, 161.) Tímármester egyébként a Bibliában is szerepel. Az Apostolok cselekedetei 9. részében olvasható, hogy miután Péter Joppéban feltámasztotta a halott Tábitát, „több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.” (Apostolok cselekedetei 9/43.) Kevéssel később pedig az olvasható, hogy „ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.” (Apostolok cselekedetei 10/6.) (BIBLIA 1975.) 663 LA LANDE 1767, 86. 664 KOVÁTS 1902, 56, 129. 665 A császári biztosok által 1603-ban, az erdélyi határszéleken felállított vámok szabályozása a régebbi, a fejedelmek által megállapított vámtételeket szabta meg irányadóul a harmincadosok számára. Eszerint egy ökör vámja 50 den., 100 ökörbőré 5 frt., egy hermelin subáé 5 frt., rókabőr subáé 50 den., 100 vargakésé (dikics) 20 den., egy „kantár” vagy „láncos” féké 3 den, 100 gyeplőé 5 den. (SZÁDECZKY 1913, 11/64.) Azaz 100 gyeplőnek negyed annyi volt a vámja, mint száz vargakésnek. Ez alapján az adat alapján úgy tűnik, hogy a szíjféleségek nagy tömegben kiszállított, olcsó áruk lehettek. Az 1902-es Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1 harris gurtet-re vonatkozó adata alapján feltehetően hordókban szállították. (MGTSZ 1902, 111.) 185
