Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

III. fejezet: A középkori magyar bőripar

metre fordító Daniel Gottfried Schreber655 fontosnak tartotta, hogy az eredeti francia szövegből függetlenül, külön jegyzetben hívja fel német olvasók figyelmét arra, hogy hasznos volna, ha Németországban is követnék ezt a rendelkezést, és így a lakosságnak jó minőségű árut adnának, hiszen sok tímár, aki azt állítja magáról, hogy a bőrt magyar módra cserzi, ebből az értekezésből jöhet rá, (mármint La Lande munkájából) hogy mi is az a magyar cserzés, és az ország cserzőműhelyeit megvizsgálva kiderülne, hogy mily kevesen is vannak, akik ezt a mesterséget ténylegesen ismerik.656 Olyan lényegesnek ítélhette a látszat és valós helyzet közötti eltérést, hogy egy másik jegyzetet is szentelt a témának, ismételten felhívva az olvasók figyelmét arra, hogy „Németországban is sokan nem ismerik a magyar eljárást. Bár számosán azt híresztelik magukról, hogy magyar módra cserzik a bőrt, eközben azonban nem úgy járnak el, mert meszes és kálisós cserzést alkalmaznak.”)657

azok a nagy szakítószilárdságú, ruganyos szíjak, melyek révén egy ilyen típus megkonstruálása lehetővé vált, csak Magyarországon készültek, a — már a honfoglalók által is alkalmazott — timsós-faggyús eljárással. Ezek minőségével, tartósságával kapcsolatban La Lande nyilván gyakorlati tapasztalatok alapján írta, a korábban már részben idézetteket: „Ha a magyar módra kikészített bőrt öt-hat éven át használjuk függesztőszíjként, ott ahol a vas még nem koptatta ki, teljes mértékben őrzi korábbi erejét, ami mindennél jobban megvilágítja az effajta bőrkikészítés előnyeit. Ha valaki biztonságban akar lenni, két-három évenként új fíiggesztőszíjakat kell csináltatnia, mert a bőr kinyúlik és ki is szárad, aminek következtében lágyságát és hajlékonyságát elveszti. (LA LANDE 1767, 86.) Ez okból a függesztőszíjakat bőr helyett inakból akarták készíteni. Ismerik ezeknek olajjal való kikészítését is, aminek következtében tartósabbak. Ennek fontja szintén 10 soi, és a felerősítésért is fizetni kell 6 livre-t, de mindezek ellenére ezek a kivert, fésült és sodort fonatok nem olyan jók, mint a magyar módra készített fuggesztőszíjak, mert nem rendelkeznek a jól kikészített bőr rugalmasságával és erejével. (LA LANDE 1767, 87.)

Az jelenleg nem adatolható, hogy a Kassán is gyártott vagy csak Kassán gyártott kocsitípusnak milyen volt a kapcsolata azzal a kocsival, amelyet először 1500-ban említenek „hynthozekér” néven (DOMANOVSZKY 1979, 121.), illetve azzal a típussal, amelynek Kocs falu tekinthető a gyártási központjának. A kép azért sem egyértelmű, mert pl. Cuspinianus szerint — mint az korábban már olvasható volt — az a szekértípus, melynek névadója Kocs falu volt, szintén gyorsnak számított. {„Equis et Equabus, quibus celeres Currus, qui vulgo Gotschi ab oppido passim nominantur, quibus uno die quindecim millia passuum facile, sine labore currere potest quispiam) (Vo. 75-76. oldal!)

Az eddigi magyar szakirodalom egyébként úgy tudta, hogy az olasz közvetítéssel Franciaországba került hintóból az 1550-es években Párizsban még csak 3 darab volt, (DOMANOVSZKY 1979, 121.) a párizsi szíjgyártók 1576-os szabályzata azonban egy függesztőszíj as kocsitípus szélesebb elterjedésére utal.

655 Jogi doktor, továbbá az államtudományok doktora a lipcsei egyetemen, valamint tagja volt a lipcsei közgazdasági, hasonlóképpen a felső-lausitzi méhésztársaságnak.

656 „Sollte sie einmal bey uns eingeführet werden, (und wie nützlich würde es nicht seyn, wenn man überall in Teutschland die rechten Wege einschlüge, damit nicht allein tüchtige Waaren, wie von andern Arten, also auch von dieser, fúr die Einwohner eines ieden Landes aller Orten verfertiget, sondern auch ihr Debit ausser Landes verschaffet würde?) so würden viele Gerber, die sich itzo rühmen, auf ungarische Art zu gerben, erst aus dieser Abhandlung lernen müssen, was eigentlich auf ungarische Art gerben heiße? Bey Untersuchung der Gerbereyen eines Landes wäre sehr leicht dahinter zu kommen, wie wenig deren anzutreffen, die diese Kunst verstehen und ausüben.” (LA LANDE 1767, 87.)

657 „A uch in Teutschland giebt es deren nicht wenig. Viele rühmen sich zwar dessen, daß sie auf ungarische Art gerbten; allein sie verfahren dabey nicht auf die Weise, dei hierinne beschrieben ist. Es sind Kalk= und keine Alaungerber. ”(LA LANDE 1767, 86.)

182