Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
Amellett, hogy az iratból kiderül az, hogy cipőt nem varrhattak tűvel, hanem csak árral,540 foltot pedig nem illeszthettek rá, arról is értesülhetünk, hogy a bőröket dróttal és két szurkos fonallal541 lehetett egymáshoz rögzíteni.542 A kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy a már elkészült cipőt zsírral tudták az időjárás viszontagságaival szemben ellenállóbbá tenni, más anyagot, pl. a faggyút erre nem volt szabad felhasználni.543 (Ezt egyébként száz évvel később, a Budai Jogkönyv 128-as pontjában ugyancsak fontosnak tartották kihangsúlyozni, kikötve azt, hogy egyetlen cipész se merjen merev vagy be nem zsírozott bőrből való cipőt feketére festve kirakni és eladni, mert elveszti áruját és bírságot fizet. Valamint előírták még azt is, hogy a cipészmesterek a cipőket jól és helyesen elő- és kikészített bőrből készítsék.)544 Ha a bőrök szurkos fonalas egymáshoz rögzítése mellett számításba vesszük azt is, amire az állatbőrök cserzésének tárgyalásakor már történt utalás, azaz a bőrök kikészí540 Galeotto Marzio arról ír, hogy újesztendő napján, Krisztus körülmetélésének ünnepén a magyarok újévi ajándékot szoktak adni az új esztendő szerencsés előjeléül. Ez a királyi udvarban úgy történt, hogy az ott dolgozó mesterek, szolgálók, zenészek, szakácsok stb. a király felé tartott szerszámaikba kérték az ajándékot. A király, miközben az adományait osztogatta, Galeotto felé fordulva ezt kérdezte: „Te miért nem tárod elénk instrumentumaid öblét, hogy megkaphasd újévi ajándékodat? Lám, ez fazekat, az serleget, sokan dobot, a pincemesterek iccét, az istállófiúk vakaró kefét, a szabók tűt és ollót, a vargák dikicset és árat nyújtottak elém (!), és nem csalatkoztak.” (GALEOTTO 1981, 56.) („Cur tu quoque non pandis sinum tuorum instrumentorum ad capiendam strenam? Nam hic ollas, ille scyphos, nonnulli tympana et cellarii congios, stabularii strigiles, sartores acum et forcipes, sutores scalprum cum subula porrigentes non fuerunt praemio suo fraudati. ') (GALEOTTUS 1934, 23.) Ez utóbbi forrásban ugyancsak az ár jelenik meg mint jellegzetes vargaszerszám (a dikics Vargakés’ mellett), azaz azt lehet feltételezni, hogy a pozsonyi vargák az ár használatával kapcsolatban az országban általánosan elfogadott eljárást szabták követelményül céhszabályzatukban. 541 Az a középkori gyakorlat, hogy a vargák szurkos fonalat használtak a bőrök összevarrására, a recens korban is megmaradt. Pápai—Páriz-nál vargaeszközként nemcsak a vargafonal szerepel ( ‘sutorium linum), hanem a vargaszurok is ( fix sutoria’ ). „Varga fonal. Szurkos fonal: Sutorium linum.” „Varga Szurok: Pix sutoria.” (GÁBORJÁN 1962, 122.) 542 Magának a munkafolyamatnak az első művelete a mértékvétel volt, (MOCSKONYI 1997, 352.) mert általában nem meghatározott méretek szerint csinálták a cipőket. (MOCSKONYI 1997, 348.) Ezt követte a bőr darabolása, majd a cipő mérték szerinti kiszabása és az összevarrás. A felsőrészek kiszabásakor sablonokat alkalmazhattak (a sablonhasználat utáni lábhoz igazításokra, apróbb javításokra utalnak a nagy mennyiségben visszamaradt hosszú, vékony nyesedékek). A kiszabott lábbelit kifordított állapotban kaptafára igazították, azon formázták és varrták. Miután a varrással elészültek, visszafordították a cipőt. A talp és felsőrész összevarrásánál dupla fonalat alkalmazhattak. A felsőrészek varrásakor apró lyukú, sűrű öltésekkel dolgoztak és arra törekedtek, hogy minél kevesebb varrással dolgozzanak, hogy a bőr ne nagyon sérüljön, és így esetlegesen újra felhasználható legyen. (MOCSKONYI 1997, 352.) E témához tartoznak a régészeti leletek kapcsán egyszer már tárgyalás alá vont azon megfigyelések, melyek arra vonatkoznak, hogy a lábbelik készítésekor hányféle bőrt használtak fel; és a Budai Jogkönyv előírása arra vonatkozóan, hogy milyen bőrt lehet talpbőrnek felhasználni. (Vö. 90-es jegyzet!) 543 ORTVAY 1894—1903, II/4, 153. Azért kellett zsírozni a cipő bőrét, mert a zsír többé-kevésbé védte azt a nedvességtől, és amellett, hogy ezzel gátolták a timsó kimosódását, hajlékonyabbá is tette a bőrt. Erre a faggyú nem volt alkalmas, mivel az nem járta át az anyagot, és így a faggyúzás csak felületi kezelést jelentett. Ezért nem volt szabad faggyúval bevont fonalat sem használni, hanem — mint az előbbiekben olvasható volt — csak szurkosat. 544 MOLLAY 1959, 107. (Vo. 91-es jegyzet!) 163
