Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
tése nem sikerült mindig tökéletesen,545 ráadásul hibás bőröket is feldolgozhattak,546 akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ez a szurkos fonallal összefogott, gyakran nem tökéletes minőségű bőrből készített alkalmatosság — amit csak zsír védett a nedvességtől — az esős, saras időt nem bírta sokáig, de igen hamar tönkre mehetett attól függetlenül is, pusztán csak a viselés során.547 Éppen ezért hasznos ajándéktárgy volt, ráadásul — persze a kiviteltől függően548 - általában nem került sokba.549 Egy finomra sikerült lakoma után ezzel köszönték meg munkáját a szakácsnénak Pozsonyban,550 ahol a városi hóhérnak a heti bére mellett még egyéb juttatásai is voltak, így kapott ruhát és cipőt is,551 akárcsak a tűzmesterek, akik 545 A Budai Jogkönyv fent utalt 128-as pontjában nyilván azért kellett előírni, hogy a „csak jól és helyesen elő- és kikészített bőrök”-et lehet a cipők készítéséhez felhasználni, mert nem mindig voltak ilyenek a bőrök. 546 Ennek megakadályozását célozhatta a mesterek attól való tiltása, hogy a cipőre foltot rakjanak. 547 Éppen ezért a lábbelik — a ruhákkal ellentétben — a legritkább esetben fordulnak elő végrendeletekben. Részben csekély értékük miatt, részben méretbeli problémák, részben pedig a gyors elhasználódás okán nem volt praktikus tovább örökíteni őket. (SZENDE 2004, 156-157.) 548 1455-ben a soproni tanács szabályozta a vargák árait, melynek kapcsán felsorolták azok áruit. A polgárok által hordott bocskor („Ain par puntschuch, als wir sy tragen... Ain knewfßats par vnserm weihen...”) és a polgárasszonyok lábbelijének említése után parasztoknak való nagy bocskorról tesznek említést {„Ipar grosz puntschuch den pawren, al sy die tragen ), valamint közönséges kis csizmáról és fekete rövidszárú csizmáról. Egy 1460 körüli soproni szabályzatban szerepel pl. „közönséges parasztnak való csizma” („Attis gemains par stiffel den pawren, so mans auf den markcht trait”), de található volt olyan árucikk is, mint „nagy pár női cipő munkásnő részére”, „nagy csizma, melyeket munkásoknak készítenek”, 1496-ban pedig „cipő parasztnak vagy kapásnak”, „nagy csizma parasztnak, kapásnak vagy kocsisnak” („ainem pawren, hawer, oder wagenknecht’)típusokkal lehet találkozni. (SZŰCS 1955, 76-77.) A soproni vargák 1532. évi árszabásában 9 fajta csizmát 11 változatban sorolnak fel: lovaglócsizma, a nadrágpaszomántig érő, marhabőrből vagy kosbőrből készült gázoló csizma, félcsizma, szekérre való csizma, parasztcsizma, az ülepig érő, szokványos magyar csizma, gyermekcsizma. Ezenkívül említenek férfi papucsot, tizenötféle férficipőt, parasztcipőket csattal, szíjjal, egyszeri talppal, hegyes orral, orr nélkül. Női cipőt felül fehér bőrrel, tompa orral és dupla talppal. (MOCSKONYI 1997, 337.) Az átlagos középkori cipőméret a férfiak esetében 38-39-es a nők esetében pedig 33-34-es volt. (MOCSKONYI 1997, 348.) 549 Amikor 1461-ban a soproni vargák bérszabás megállapítását kérték a tanácstól, egy pár vörös csizma elkészítéséért 65 dénárnál többet nem lehetett adni, parasztcsizmánál 75 dénár, közönséges cipőnél mindössze 16 dénár volt a fizetendő összeg. Ennél az árnál kerülhetett valamivel kevesebbe is a lábbeli, de többe nem. (SZŰCS 1955, 154.) 1505 körül Budán a napszámbér 8-10 dénár volt. (KUBINYI 1973, 128.) Gallinczer számadásából ismert, hogy egy pár csizma 55 dénár volt, de a csirke darabja pl. 19 dénár, (KUBINYI 1973, 130.) azaz három dénárral több, mint néhány évvel korábban Sopronban egy közönséges cipő. 550 1 434: „der Köchin (Richters Schaffnerin) fürs Kochen aufl Paar Schuhe 6s. 20 dn. ” (ORTVAY 1894—1903, II/3 185.) 551 ORTVAY 1894-1903, II/3 197. (1434; „Dem Hohar auf ein paar Schuhe 60 den!) 164
