Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

III. fejezet: A középkori magyar bőripar

Ezek az iparosok tehát fontos közszükségleti árucikkeket állítottak elő, ami ráadásul nagyon hamar tönkrement, így azt viszonylag gyakran kellett pótolni vagy jobb esetben javítani. A középkorban egy felnőtt ember átlagosan 3-8 pár cipőt használt el egy évben.537 Ennek oka részben a kövezett utak hiánya, részben a cipők elkészítésének módja volt.

Nagyobb városainkban ugyan kiköveztek néhány utcát, többségük azonban még ezeken a helyeken sem ilyen volt (főleg a külvárosi részeken). Ám ott is, ahol voltak burkolt utak, azok minősége gyakran hagyott maga után kívánni valót, mert pl. Pozsonyban azért nem tarthatott senki két sertésnél többet (kivéve a pékeket, akik négyet hizlalhattak), nehogy azok széttúrják a kövezetei.538

Ami az utóbbi okot, azaz a lábbelik készítési módját illeti, erről viszonylag pontos képet kaphatunk a pozsonyi vargák 1376-ban kelt céhleveléből.539 Ebben ugyanis megszabták, hogy ez hogyan is történhet, illetve történjen. A leírtakból elénk táruló kép magyarázatot ad arra, hogy miért nem voltak a középkori lábbelik tartósak.

pedig 1396-óta működtettek saját tímárságot a barátok, a welsz-i cisztercieknek a margam-i és a tintem-i apátságaikban voltak cserzőtelepeik.

Pembroke IV. gróíja, Gilbert Marshal 1240 körül a tinterni apátságnak adta Went erdejében az alacsonyabban fekvő részek valamennyi hántolásra érett fakérgét. A műhely 1388-ban képtelen volt a kolostor saját szükségleteit kielégíteni, mert a Merthyrgerynben levő grangiájukon található cséphadaróik javításához kellettek a bőrök. (CHERRY 1991, 302.)

537 MOCSKONYI 1997, 339. A magyarországi számadáskönyvekből kirajzolód kép azt mutatja, hogy a szolgák, apródok esetében inkább az utóbbi, magasabb érték volt a gyakori, sőt az évi 10-12 cipő vásárlása sem számított ritkaságnak. Hypolit érsek 1489-es esztergomi számadásai szerint az éjjeli várőrség tagjai évente 12 pár cipőt kaptak, és ugyanannyi járt a kocsisoknak is. (NYÁRI 1872, 373.)

Zsigmond lengyel herceg budai számadásaiban a lábbelikre kiadott tételek tekinthetők talán a leggyakoribbaknak. A szolgálók többsége általában havonta, másfél havonta kapott egy párat. Áruk általában VI—X dénár között mozgott, esetleg negyed forintos darabok is megvételre kerülhettek. A számadásokban található adat például arra, hogy egy szolgáló apród (minori Mazurek) esetében már két nap után újabb cipő vétele vált szükségessé, de van példa arra is, hogy másfél, illetve két és fél hét után kellett újabb cipőt venni. Előfordulnak olyan bejegyzések is, hogy másfél, illetve két és fél hét után javítani kellett az új cipőt. (Vö. a herceg lábbelikkel kapcsolatos kiadásainak listáját a Függelékben.)

Ugyancsak a cipők gyakori elhasználódását mutatják a kapuvári uradalom számadásainak adatai, melyek szerint a béresek, kocsisok, szakácsok 1522 februárjától októberig 24 esetben kaptak lábbelire pénzt. (SZŰCS 1955, 97.)

538 „It. Es ist auch gesetzt worden das Jeder hausgesessener man In seinen haus, Er sei wer der sei, nicht meer habn suli In der Stat wen zway verschnitne Schwein, ausgenomen diepecken die mugen habn bei IIII Schwein vnd nicht

meer.” (ORTVAY 1894-1903, II/4, 81.)

539 ,fllso das sie weder fraunschuch nach mannsschuch mit der nadeln nicht neen sollen vnd auch kainen pus fleck, dorein nicht setzen sollen neur das die gemacht werden mit der al mit drat vnd mit zwayn drömmem. Vnd das auch die schuch sollen wol gesmirt sein neur mit schmer, vnd nicht mit vnslit, oder mit ander payz als saltzwasser damit man das leder waich vnd peauchsam macht. Vnd ob die schuch ycht anders gemacht wurden die soi man offenlich prennen auf dem marckt. ” (ORTVAY 1894—1903, II/4 153.)

162