Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
is volt),522 akiknek száma csaknem kétszerese volt a harmadik helyen lévő szűcsökének,523 — akkor azt is figyelembe kell venni, hogy a vargák által előállított késztermék mögött ott van a cserzés ipara, ami elsősorban a tímárokhoz köthető (akikről sajnos kevesebb írásos anyag maradt fenn), de mint láthattuk, a körülményektől függően a vargák is gyakran művelték.524 A fent idézett írásos források adatain kívül még azért is indokolt azzal számolnunk, hogy a nem királyi városokban dolgozó 'sutor-ok bőrök készítésével is foglalkoztak, mert a falusi vagy a mezővárosi ipar a középkor második felében is meglehetősen differenciálatlan volt, és csak a fő iparágakat foglalta magába.525 Azt is meg kell említeni azonban, hogy a fent írtaktól függetlenül egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy minden varga maga cserezze ki a lábbeliknek való bőrt. A soproni Erhard Schimel varga például kirchschlagi, bécsújhelyi, neunkircheni és helybeli tímárokkal is kapcsolatban állt.526 A vargák által cserzett bőrök minősége azonban gyakran nem volt kielégítő. 1607- ben a debreceni csizmadiák panaszkodtak arról, hogy a helyi vargák csizmának rossz és alkalmatlan bőröket készítenek, és kérelmükre a tanács azt határozta, hogy „szabad legyen a Csizmadiáknak igen jó és tudós Tímármestert hozni d Városba, s azzal az ö messem érte el az egynegyedét). (KUBINYI 1973, 126.) Számarányuk megegyezett azzal az aránnyal, amit más országokban is képviselt a ruházati ipar. (KUBINYI 1973, 125.) Megjegyzendő azonban, Hogy a szűcsöket talán jogos a ruházati iparhoz sorolni, a vargák esetében viszont ez kétségeket vet fel, mert bár az elkészített termék valóban a ruházat részét képezte, a lábbeli elkészítésének gyártási folyamata a bőriparhoz köthető. Különösen akkor igaz ez, ha saját cserzésű bőr felhasználásáról volt szó, de egyébként akkor is, ha nem. 522 SZT 1983, 462. Ez azonban nem jelenti azt, hogy abban a két utcában csak vargák dolgoztak, sőt a késő középkorra vonatkozóan inkább azzal lehet találkozni, hogy az utcanévben rögzített topográfiai helyzet nem valós, és az adott kézműveság mesterei valójában a város más részeiben dolgoznak. Magyarországon gyakori az, hogy egy ingatlanban 40-50 év alatt 4-5 különböző mesterség váltja egymást, és az eredeti műhely nem marad több generáción keresztül azonos mesterség színtere. (HOLL 1991, 33-34.) Ettől függetlenül a két ‘varga utcanév mindenképpen arra utal, hogy a városban tevékenységük számottevő volt. A nagyarányú állattartással foglalkozó városok, mezővárosok kézműiparát egyébként is mindenütt jellemzi azoknak a kézműveseknek a kiemelkedően magas aránya, akiknek tevékenysége valamilyen módon az állattenyésztéshez kapcsolódik (mészárosok, tímárok, vargák, szűcsök, szíjgyártók, övkészítők, nyergesek stb.). Ennek az az oka, hogy a döntően ilyen tevékenységet folytató településeken könnyebben lehetett a nyersanyaghoz hozzájutni. (SZT 1983, 610.) 523 SZT 1983,610. 524 Ezért nem elfogadható egy olyan elemzés, amely a bőripar fejletlenségéről beszél, amit jóformán csak a ruházati iparhoz sorolt vargák képviselnek. A mintegy 100 mezőváros részleges vagy teljes adataira hivatkozva, mely szerint mindössze 13-ban fordul elő tímár neve (összesen 19), szíjgyártót is csak 17 mezőváros forrásai említenek (összesen 29-et) és 15 nyereggyártó ismert 9 oppidumban, arra a következtetésre jutott a szerző, hogy a nyersbőr feldolgozása feltehetően kizárólag a városokban folyt. (BÁCSKAI 1964, 7.) 525 SZŰCS 1955, 66. Hasonló volt a helyzet pl. Angliában is. Chesterben 1362-ben a tímárok elérték, hogy a vargáknak tilossá vált a bőrcserzés, ezt a rendelkezést azonban 1370-ben visszavonták, mint olyat, amely nem szolgálta a város érdekeit. A falusi bőripar pedig a magyarországi viszonyokhoz hasonlóan tagolatlan volt. (CHERRY 1991, 308.) 526 SZENDE 2004, 213. 159
