Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
Türk fürdő Az alábbi mondatrészlet „azaz skytha csergét, keleti szattyánból363 készült bőr víztartállyal” több kutató érdeklődését is felkeltette, mert bár a cserge szó megtalálható az oszmán-török nyelvben sátor, vagy guba, gubaszövet, pokróc jelentésben, és megvan elég sok kelet-európai nyelvben, a bizánci forrás ‘csergéje’ ómagyar jövevényszó. Fehér Géza úgy gondolta, hogy a fürdőhöz bőrkád tartozott (A bolgártörökök szerepe és műveltsége. Bp. 1940. 100.), László Gyula pedig bőrkádas furdősátort vélt felismerni a forrásban (A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 438-439). Nyelvészeti elemzés alapján viszont olyan mosdóberendezést feltételeznek, amelynél a víz egy bőrtömlőben van magasan elhelyezve, a tömlő alján pedig csappal elzárható kifolyónyílás található, és aki mosdani akart, a csap elé vagy alá állt.364 Összességében tehát két nagyobb csoportra lehet elkülöníteni a különböző források révén akár részletesebben, akár csak említésben megismert vagy leletanyagban előkerült bőrtárgyakat, illetve bőröket. Az egyikbe tartoznak a szíjféleségek és a szíjak felhasználásával készített egyéb tárgyak, mint a bőrpáncél, öv, nyereg és a hozzá tartozó szíjazat, a ló kantárzata, fegyverek védőborítása és a tarsoly, talán még lábbelik: a csizma valamint a saru is. Ezeknek a tárgyaknak az előállításához a szükséges alapanyag azonos módon készült, és ezért természetesen ezek minősége, tulajdonságai is hasonlók voltak. (Ezért lehetett pl. a fegyverövnek készített szíjat egy ló kantárzatául felhasználni.) (Vö. Szakony 1-es sír.)365 A másik nagy csoportot a víznek jobban ellenálló bőrökből készített eszközök, tárgyak alkotják. Ezek közé sorolható pl. a szekerek tetejének borítása, a ruhának való bőrök (a bőring), a tömlőfélék és „hajók”, valamint a hordozható bőrfürdő (bárhogy is nézett ki). Az első csoportba tartozó szíjféleségek készítési módja a körülményekhez képest nagyon jól dokumentálható, mert technikája, magyar kikészítési módként ismertté vált szerte Európában, főleg annak nyugati felén. A bőrkikészítésnek ez a változata azonban esetre egyébként nem alkalmazható az Anonymus által említett tömlőkön való átkelés, hiszen Velencében harcról volt szó, nem sima átkelésről. (GOMBOS 1927, 489.) 363 Az eredeti görög szövegben a bőr előtt egy jelző van, ami a görög nyelvű irodalomban sehol máshol nem fordul elő. M. Sophokles: „Greek Lexicon of the Roman and Byzantin Periods. ” New York, 1877.C. munkájában mindössze „kind of leather (?) "kifejezés szerepel ennél a szónál (SOPHOKLES 1877, 77.)» amit Moravcsik Gy. keleti szattyánként fordított. Ez azonban nem nagyon tekinthető hitelesnek, hiszen a szattyán borfajtát (ami szömörcével cserzett élénk színűre festett, puha juh v. kecskebőr) a magyarság csak nagyon későn ismerte meg. Eredete oszmán-török, közvetítésében lehet esetleg balkáni, szerb-horvát, szerepet is feltételezni. (TESZ 1976, III/668.) (A görög szövegekben Kovács Péter /Pázmány Péter Katolikus Egyetem/ segített tájékozódni, akinek közreműködését ezúttal is köszönöm.) 364 NÉMETH 1965, 231-234. 365 GÖMÖRI 2007, 195. 126
