Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

III. fejezet: A középkori magyar bőripar

nem volt speciálisan magyar találmány, a sztyeppéi népek általában birtokában voltak annak a tudásnak, amely az ilyen típusú bőrök előállításához kellett, de mivel az európai ipari kultúrában a magyarok révén honosodott meg, így ők váltak a névadókká is, és Európa-szerte „magyar módon valónak” nevezték a szíjféleségek gyártásának ezt az alább tárgyalásra kerülő változatát.

Bár Gáborján Alicenak kudarccal végződött az a törekvése, hogy a magyar írásos anyagban nyomára bukkanjon a technika említésének vagy leírásának,366 az európai ismertségnek köszönhetően a bőripart feldolgozó La Lande Franciaországban találkozott ezzel az eljárással, amit egy önálló munkában részletesen leírt, és az 1760-as években meg is jelentetett.367

Feldolgozását segítette az, hogy a magyar szíjféleségek nemcsak a középkorban voltak keresettek Európában,368 hanem még a kora újkorban is. Technikáját több európai országban próbálták utánozni. La Lande mellett mások, így Jacques Savary des Bruslons is írt róla, aki a „Dicitionnaire universel de Commerce” (Paris, 1723-1770) c. munkájában egy rövid összefoglalót közölt a magyar bőráruk korabeli gyártásáról és szerepéről. Közlése szerint Franciaországban IV. Henrik (1589-1610) honosította meg a magyar módon való bőrkikészítés technikáját a XVI. század végén. Erre azért volt szükség, mert nagy keletje volt ennek az áruféleségnek nemcsak a ménesekben, hanem a királyi udvarnál és a hadseregnél is, ezért a király egy Rose nevű tímárt küldött Magyarországra, hogy tanulja el ezt a feldolgozási módot. Miután Franciaországban is elkezdték a bőröket magyar módon kikészíteni, az ilyen bőrök ára a háborús időszak ellenére a korábbi ár (fontonként 40 sous) felére, azaz 20 sous-ra esett vissza. Az így dolgozó tímárokat "hongrieur'-ökneV369 nevezték,370 akik a XVIII. sz. elején manufakturális keretek között dolgoztak St. Denisben. Minden innen kikerült árut védjeggyel láttak el, melynek felirata ez volt: „a St. Denys-i királyi magyar bőrmanufaktúrából.” Az üzem 1716-ig állt fenn, ezután a magyar bőr gyártása már nem esett semmilyen korlátozás alá,371 tehát amikor La Lande a téma bővebb feldolgozásához fogott, minden lehetősége megvolt a korabeli metódus pontos leírásához. Mielőtt megnéznénk, hogyan is történt ez a manufakturális keretek közötti gyártás, érdemes röviden ismertetni az eljárás lényegét.

366 GÁBORJÁN 1962,97-140.

367 Valószínűleg innen vette át Diderot „Encyclopédie' (Paris, 1772.) c. munkájához. A magyar szakirodalomban inkább ez utóbbiban leírtakat használták. (GÁBORJÁN 1962, 98.)

368 A magyar bőráruk középkori exportjáról később bővebben is szó lesz.

369 A ‘hongrieur szó az ófrancia szóanyagot közlő Godefroy szótárában még nincs benne. (KOPF 1898, 293.) La Lande munkájában külön kitér az elnevezésre: „Azokat, akik a bőrt magyar módra készítik ki, franciául Hongroyeurs-nek vagy Ongrieurs-nek nevezik. A Dictionnaire du Commerce /Kereskedelmi Szótár/ a Hongrieurs szót használja, én azonban azt az írásmódot alkalmazom, melyet a Dictionnaire de l’Académie Francoise-btn, a francia akadémia szótárában, annak is 1762-es kiadásában találtam. Ott pedig Hongroyeurs áll”) (LA LANDE 1767, 55.)

370 KOPF 1898, 292-293.

371 LA LANDE 1767, 56-57.

127