Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
Bőrhajó A bőrhajókra akad egykorú leírás. Ibn Fadián 922-ben az Uráltól délre folyó Jagandí folyón való átkelést így írta le: „Mi tovább folytattuk utunkat, amíg el nem értük a Jagandí folyót. Ott az emberek elővették a tevebőrből készült (összehajtható hajóként szolgáló) úti zsákjaikat (szufar), és kiterítették azokat. Aztán fogták a török tevékről a holmikat, s mivel (a hajónak szolgáló zsákok) kerek alakúak voltak, a közepükbe helyezték azokat, hogy kifeszüljenek. Aztán kitömték azt ruhákkal és különböző ingóságokkal. Ha (a hajó) már tele volt, akkor mindegyikbe öt, hat vagy négy — ennél több vagy kevesebb — ember ült, akik a kezükben fából készült rudat fogtak, amit evezők gyanánt használtak. Nem győztek evezni ezután, a víz pedig hajtotta azokat, körbeforogva, amíg át nem értünk. A lovakat és a tevéket közben hangos kiáltásokkal szólongatták, s azok úszva keltek át.360 Valamivel pontosabb, de lényegében hasonló leírást ad Carpini: „Ha folyóhoz érnek, a következőképpen kelnek át rajta, bármilyen széles legyen is, az előkelőbbeknek van egy kör alakú, könnyű bőrük, melynek peremére sűrűn hurkokat csinálnak, egy kötelet átbújtatnak rajta, és összehúzzák úgy, hogy körben öblöt képezzen, ezt megtöltik ruhákkal és más holmijukkal, és nagyon erősen belepréselik. Ezután a közepére helyezik a nyergeket és más keményebb tárgyaikat. Maguk az emberek is közepére ülnek, és az így elkészített csónakot egy ló farához kötik. Egyik emberüknek, aki a lovat irányítja, azzal együtt kell úsznia; vagy olykor két lapáttal eveznek át a túlsó partra, s így kelnek át a folyón. Lovaikat pedig behajtják a vízbe, egy ember az egyik lovat vezetve, elöl úszik, s a többi ló mind követi; így kelnek át a vizeken s a nagy folyamokon. Másoknak, a szegényebbjének, egy erősen összevarrt bőrtömlője van — egy ilyennek beszerzése mindenkire kivétel nélkül kötelező — ebbe a tömlőbe vagy, mondhatnám, zsákba ruhájukat és minden holmijukat beletömik, a zsák száját igen erősen bekötik, egy ló farkához erősítik, és a fentebb ismertetett módon átúsztatnak.”361 Kérdés, hogy tényleg ilyeneket használtak a magyarok Velencénél, hiszen ott nem sima átkelésről volt szó.362 a darabon egy nyílást is csinálnak, amelyen a farkat kivezetik; a szügy elé is helyeznek egy darabot; minden egyes rész a térdig, illetve a lábhajlatig ér le. Végül a ló homloka elé egy vaslemezt tesznek, melyet a nyak mindkét oldalán az említett oldalsó darabokhoz csatolnak.” (CARPINI 1981, 239.) 360 FADLÁN 2007, 41. (Idézi GYÖRFFY 1973, 254.) 361 CARPINI 1981, 240-241. A gyors sodrású, széles folyókon való átjutás azonban problémás lehetett. Fadián írja az Ural folyón való átkelésről: „Fölkerekedtünk aztán és megálltunk a Dzsaikh folyónál. Ez a legnagyobb és a leghatalmasabb folyó, amit csak láttunk, s ennek van a leghevesebb folyása. Láttam ott egy szufrdt, amely fölborult benne, s minden, ami rajta volt, elmerült. Számos emberünk odaveszett, s több tevénk és lovunk elmerült. Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk átkelni e folyón. (FADLÁN 2007, 43.) 362 Gombos Albin véleménye szerint a magyarok a sűrűn lakott tengerparton könnyen szerezhettek maguknak halászbárkákat, melyeket aztán a tűz ellen való védekezés céljából nyers állatbőrökkel teregettek be. A kalandozók sikereinek egyik titka éppen gyorsaságukban, a meglepetésszerű rajtaütésekben rejlett; s ha arra nem szakítottak maguknak időt, hogy a megerősített városok ostromához egyszerű, sok bajlódást nem okozó ostromgépeket rögtönözzenek, annál kevésbé hihető, hogy ezúttal hajóépítésre adták volna fejüket. Erre az 125
