Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
meg és cserezték hosszabb vagy rövidebb ideig, illetve aszerint állították össze a pác- és cserzőleveket.254 A növényi cserzés legrégibb időtől használt helye a gödör volt.255 A tényleges cserzés előtt azonban kiegyenlítő cserzést kaptak a bőrök az ún. süllyesztő gödörben, ami úgy történt, hogy egy nagyobb gödröt félig megtöltöttek cserzőlével, majd a lé tetején kiterítették a bőröket, amikre őrölt, előzetesen megnedvesített cserzőanyagot szórtak azért, hogy az egyes bőrök össze ne tapadjanak, és hézag maradjon köztük a lé részére. Ennek következtében a bőrök lassan lesüllyedtek (ezért süllyesztő). Három-négy hétig maradtak így, de előfordulhatott az is, hogy a süllyesztést többször megismételték. A süllyesztő után ültették, illetve beteregették a bőröket. Ez volt a tulajdonképpeni cserzés. Az ültető gödör fenekére egy réteg aprított cserzőanyagot terítettek, erre húsoldallal felfelé ráraktak egy bőrt, amire kb. 10 cm vastag őrölt cserzőanyagréteg került és így tovább, váltakozva helyezték be a többi bőrt. Amikor a gödör megtelt, egy vastagabb cserréteggel fedték be az egészet (’kalap’). Erre pallókat helyeztek256, melyekre súlyt raktak, hogy a bőrök simán kiterítve maradjanak. Egy bőr cserzéséhez általában kb. 30 kg cserzőanyagra volt szükség. Az ültetés időtartama 4-6 hónap volt, de a nehéz bőrök esetében több ültetés szükségeltetett, ezek cserzése általában másfél-két évig is eltarthatott, míg felsőbőrök esetében az időtartam rövidebb volt.257 A cserzőanyagból aránylag kis hőfokon lassan oldódtak ki a cserzősavak, az így képződött híg lé lassan behatolt a pőrébe, és azt kicserezte. Ily módon a cserzés igen lassan haladt előre. A folyamatot a levek időközi savanyodása még jobban lassította.258 A használt cserzőanyagok kioldása azonban kis hőmérsékleten nem volt tökéletes. A levek mindig hígak voltak, és a cserzés lassú.259 A növényi cserzést úgy kellett vezetni, hogy a pőre először csak kis lekötőképességű levekkel érintkezzék. Ezért a cserzés elején már használt, nagy diszperzitású (finom részecske elosztású), híg cserzőlevekkel kezelték a pőrét, mert abból a léből a nagy szemcsenagyságú, erősen összehúzó részecskék már hiányoztak, viszont sok volt bennük a kis szemcsenagyságú, tehát könnyen az anyagba szívódó cserzősav, valamint sok volt benne a cserezni már nem képes sav; ez utóbbiak az összehúzó képességet szintén csökkentik. Bizonyos idő múlva a cserzőlé és a bőr között egyensúlyi állapot állt be, a lében és bőrben a cserzősavak mennyisége kiegyenlítődött, a cserzés lassult. Ilyenkor a lé töménységének növelésével biztosították a cserzés folytonosságát, és a bőröket fokozatosan nagyobb töménységű levekben cser254 NAGY 1971, 222. 255 HOLLUB 1948, 142. 256 Az eljárás középkori meglétére utal Magyarországon az, hogy Melis Katalin a budapesti Mester utcai műhelyben olyan cserzőgödröt talált, amelyben cserzéshez használt fakéregdarabok, ágak, kéregcsomók és bőrdarabok mellett deszkamaradványok is előkerültek. (MELIS 1996, 216.) 257 HOLLUB 1948, 146. 258 HOLLUB 1948, 142. 259 HOLLUB 1948, 93. 101
