Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Margarita Ivanova: A kr. u. 1. évezred végi – 2. évezred elejei udmurt emlékek etnokulturális sajátosságai

ba, karjukat a testtel párhuzamosan vagy könyökben enyhén meghajlítva rendezték el. A sírok abszolút többségében (96,3%) volt melléklet. A női sírokban főként ékszerek kerültek elő, amelyek nagyjából ugyanúgy voltak elhelyezve, mint ahogyan azt életükben hordták. A férfiak mellé főként munkaeszközöket, fegyvert temettek. Előkerültek áldozati emlékek, jól követhető a tűzkultusz. A sírok között halotti tor, tűzrakás nyomait figyelték meg, gyakoriak az olyan leletek, amelyek a halotti kultusszal (emlékezéssel) kapcsolatosak. A korai lelőhelyeken (Omutnyica, Szoldir) a sírok között sok állatcsontot találtak, a későiekről már hiányoznak. Egészében a középkori udmurtok temetkezési rítusának áttekintése arra hívja fel a figyelmet, hogy sok hasonlóság van a korai és késői sírok csoportjainak jellemző vonásai között. A 11-13- századi temetőkben kiemelhetjük a sírgödör méretek és formák, a tájolás stabilizálódásának tendenciáját, a sírok lazább elhelyezkedését a temető területén. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a Csepca-vidéki lakosság temetkezési rítusa közel áll a szomszédos permi finnek és marik hagyományaihoz. A szokások hasonló vonásai közé tartozik az inhumáció uralkodó jellege, a sírgödrök és építmények alapformái, a halottak tájolása, a tűzkultusz megléte, a halotti torok és áldozatok nyomai. A különbségek az inhumáció és hamvasztás arányában figyelhetők meg, valamint a komik esetében a sírépítmények némi változatosságában, a mariknál a tűzkultusz kevésbé jellemző voltában, a külső hatások különböző fokú érvényesülésében a régészeti anyagban. Házak. A középkori házak első leírását és grafikus rekonstrukcióját A. P. Szmirnov közölte. Eszerint felszínre épített, 24-30 m

2-es alapterületű, deszkapadlós boronaházakról van szó, amelyeket agyaggal tapasztott nyílt tűzhelyekkel láttak el. Később V. A. Szemjonov a veszjakari és a malovenyizsszkojei földvár feltárása során tanulmányozott jelentősen nagyobb méretű, némileg eltérő belsővel rendelkező lakóházakat. Hasonló házakat tártak fel gurjakari és idnakari földvárban is. Az Idnakaron kiásott több tucat építmény lehetővé tette a lakóházak régészetileg megfogható komponenseinek megfigyelését: narancssárga száraz agyagból kiképzett felület, tűzhely és a kapcsolódó tároló gödör. Idnakaron a házak téglalap alakúak voltak, méretük 20 és 64 m

2 között mozgott. A házon belül az altalaj szintjén jól jelentkeztek a cölöp- és karólyukak foltjai, amiből bizonyos mértékig következtetni lehet a ház belső berendezésére. Például a gödröcske sorok elhelyezéséből ítélve feltételezhetjük, hogy a lóca a háznak csaknem a felét elfoglalta, szélessége pedig elérte az 1,8-2,0 métert. A készleteket tartalmazó tárolóverem téglalap alakú vagy kerek. Néha a tűzhely mellett alakították ki és sekély - 1 méternél nem mélyebb - volt, de gyakran félig vagy teljesen kívül került a házon, amelynél sokkal nagyobbra ásták ki. Összehasonlítva a földben megőrződött maradványokat a 18-19. századi udmurt házakkal, feltételezhetjük, hogy boronaházas szerkezetről van szó, amelyet 28