Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Margarita Ivanova: A kr. u. 1. évezred végi – 2. évezred elejei udmurt emlékek etnokulturális sajátosságai

közvetlenül a felszínen - alap kiásása nélkül - állítottak fel. Az épület középpontjában alakították ki a tűzhely alapját keményre ledöngölt száraz agyagból, amelyen kőbó'l építették fel az egyszerű kemencét. Kevés kivételtől eltekintve az összes lelőhely kerámiája kézzel formált. Az agyagot apróra őrölt kagylóval, néha homokkal és samottal soványították. Az edénykészlet a Káma-vidékre jellemző alacsony fazekakból és csészékből áll, fenekük lapos, ritkábban kerekded. A perem és a test átmérője mindig meghaladja a magasságot, az arány 2:1, 3:2, ritkábban 4:3, 5:4. Általánosan elfogadott, hogy a Csepca-vidéki lelőhelyekre a gyengén profilált, leginkább a test legalsó részén szélesedő edények a legjellemzőbbek, de valójában nem is olyan komoly az aránylik a leletegyüttesekben, így Veszjakaron az összes típusból 31,26% ilyen, a malovenyizsszkojei Porkaron 19,3%, Gurjakaron 13,2%, Idnakar középső részén 4,15%. A telepeken a jól tagolt nyakú, domborodó vállú edénytípus a jellemző. Ezek az edények, amelyek legszélesebb pontja a test középső vagy alsó részénél van, főként profiláltságuk mértéke szerint különböztethetők meg. A leletek között kis számban szerepelnek az egyenes falú, lapos fenekű fazekak, valamint a nyílt vagy behúzott peremmel rendelkező, nyak nélküli csészék. Az utóbbi években Idnakaron el tudtunk különíteni egy kisebb csoportot, amely hurok- vagy nyelvszerű füllel ellátott, díszítetlen edényeket foglal magába. Ezek az edények a teljes készlet kevesebb mint 1%-át teszik ki. A test alakja, valamint az agyag összetétele, a formázás és égetés technikája szempontjából ez az edénytípus nem különbözik a többi Csepca-vidéki kerámiától, ami arra utal, hogy helyben készült. Idnakaron főként 12-13. századi rétegekben került elő. Ugyanerre az időre keltezik a temetőkben is. A kuzminói temetőben ez a típus 18,1%-ot tesz ki. Átmérőjüket tekintve az edények különböznek egymástól: 5-36 cm közé esnek, de előfordulnak nagyobbak is. Az uralkodó szerep a közepes méretű daraboké: 16-25 cm (Idnakaron 48,8%, Gurjakaron 43,9%). Idnakaron az edények díszítettsége 50,2%, de a leggyakrabban a peremet díszítik, a nyakat és a vállat sokkal ritkábban (Idnakaron 13,8%, Gurjakaron 15,2%). A szakirodalomban elfogadott az a nézet, hogy a Csepca-vidéki kerámia díszítésének legjellemzőbb vonása a figurális, rács alakú pecsételés alkalmazása, amit zsinór- és befésült motívumokkal kombinálnak. Ennek a jellegzetességnek a megjelenését az ugor-szamojéd lakosság 6. század első felére tehető Csepca-vidéki bevándorlásával kötik össze. Különösen szélesen a 8. század második felében - 9század első felében terjed el. A későbbiekben ez a díszítési technika a többihez hasonlóan fokozatosan eltűnik, és a 11-13- századi temetőkben már nem fordul elő. A telepeken a rácsos-zsinóros díszes kerámia később jelenik meg és csak kis arányban, s ritkán bár, de előfordul a 11-13- században is, a nyírfakéregből készült edényeken pedig a mai napig megőrződött a rácsos pecsételés. 29