Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Kiss Gábor–Tóth Endre: Adatok a nyugat-dunántúli korai magyar gyepű topográfiájához

nalszerű létesítmény. A mesterséges védelmi vonalnak és a mélységében tagolt területsávnak egyazon szóval, indagoval és gyepűvel való jelölése azzal a következménnyel járt, hogy az ultra indaginem, a gyepűn túl megjelölést esetenként gyepűelveként értelmezték, holott csupán a mélységben tagolt gyepűsáv egyik erődítésvonalán kívüli helyiségről volt szó. Ezért okozhatott problémát Anonymus országhatárokon említett gyepűinek értelmezése is: ezek az obstaculumok a gyepűnek, mint területnek a külső szélein alakított, mesterséges létesítmények voltak, és 10, 20 vagy akár ötven kilométerrel beljebb is lehettek még gyepűvonalak. Ezért nem lehet beszélni a Kapuvártól DK-re fekvő Mihályiban az országhatárhoz tartozó gyepűről (Kristó), vagy értelmetlen az a megfogalmazás, amely szerint Kapuvár a gyepűelve első vonalában feküdhetett (Csatkai). Végső soron ennek következményei azok a feltételezések, amelyek gyepűk fokozatos előretolásáról szólnak, főként a Felvidék keleti felében, de Sopron megyében is. 1239-ben négy Sopron megyei falu: Bő, Damonya, Lócs (Csepregtől keletre) és az ismeretlen Szalajsa extra portám existentes nyilvánvalóan nem a gyepűn túl, a gyepű előtt fekszenek, hanem amint látni fogjuk, a Babóti gyepűvonalon, a Kapun - Kapuváron - kívül. Ezek esetenként igazak is lehetnek, máskor azonban a belső gyepűvonalakról van sző. A Nyugat-Dunántúlon a gyepűk visszahúzódását is feltételezik, holott nem a gyepűk visszavonásáról van szó, hanem a 10. század végére az osztrák őrgrófság létrejöttekor a gyepűelve kényszerű feladásáról. Maga a gyepű, mint védelmi sáv úgy látszik - területileg érintetlen és változatlan maradt. Területileg, mert a mesterséges létesítmények helye, száma és jellege a 11-13- században csak a gyepűsávon belül változhatott. Hogy mennyiben és miként? Ezt lehet a terepmunkánkkal meghatározni. Az írott források értelmezését az a körülmény is nehezíti, hogy zömük a 13. századra esik, amikor legalábbis a tatárjárás után, a mélységben tagolt gyepűrendszer felbomlóban volt. Továbbá a gyepűlétesítmény neve vagy az eredeti funkciót még jelölő földrajzi névként rögzült, vagy már csak terepalakulatként jelölték; a vasvári sáncot Freisingi Otto 1117-ben claustra-nak nevezi, 1334-ben, 1377-ben azonban magnum fossatum-kém jelölik határjárásokban latinul, míg a sánc magyar neve a 14-15. században árok Ez az adat figyelmeztet arra, hogy a fossatum nem csupán árkot jelölhet az oklevelekben, hanem sáncot is (pl. 1470: fossatum wlgo thewltewen). Úgy látszik, hogy az Árpád-korban a földből (és fából) készült töltést a funkciót meghatározó szóval tudták csak jelölni (indago, claustra, vagy magyarul gyepű, gát). A töltevény a 15. századtól, a töltés csak a 16. század közepétől adatolt, amikor a létesítmények határvédelmi feladatukat régen elvesztették. Miként lehet tehát rekonstruálni a nyugat-dunántúli védelmi rendszert? Aligha kétséges a földrajzi viszonyok: a domborzat és a vízrajz meghatározó szerepe. A határvédelem alakulása függött a külpolitikai helyzettől, a szomszédok stratégiájától és taktikájától, valamint a határvédelmet szervezők szokásaitól. A rendszert földrajzi környezetben kellett kialakítani, amely meghatározó volt. Kevésbé, illetve 106