Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Kiss Gábor–Tóth Endre: Adatok a nyugat-dunántúli korai magyar gyepű topográfiájához
más módon kellet védekezni azokon a helyeken, ahol hadsereg juthatott be az országba, mint ott, ahol a terepviszonyok miatt erre nem volt lehetőség. Északon a Fertő és a Hanság akadályozta a bejutást. Soprontól délre az Alpok keleti nyúlványai gátolták a behatolást és csak a nyugatra vezető folyóvölgyek: a Rába és kisebb mértékben a Pinka, a Zala és végül a Mura völgye jelentett nyitott bejutást. Délnyugatra, Zala megye észak-déli dombsorai, és kisebb-nagyobb vízfolyásos, mocsaras völgyei nyugat-keleti irányban gyakorlatilag áthatolhatatlan akadályt jelentettek. Nemcsak az Árpád-kori német betörések, hadvonulások útiránya egyezik a földrajzilag nyitott területekkel, hanem az országból kivezető utaké is (útviszonyokkal kapcsolatban főként Glaser Lajos, Huszti Dénes és Teke Zsuzsa úttopográfiai és kereskedelmi kutatásaira utalunk). A Dunántúl belsejétől két főút vezetett nyugat felé. Az első Esztergomból indult; a római limesút (Kövesút említések) nyomvonalát követi. Győrnél kettévált: északi ága továbbra is a Duna mellett haladt, Mosónőn és Óváron keresztül Hainburg és Bécs felé, a másik ága Abda előtt ágazott délre és vezetett Csornán keresztül Kapuvárra, Sopronba, és tovább Bécsbe. A második út Székesfehérváron és Veszprémen át vezetett nyugatra. Ha figyelembe vesszük a 16. század eleji velencei marhakereskedelmi útleírást, akkor a nyugati út vonala Glaser Lajos rekonstrukciójától kissé eltérőn, Veszprém, Somlóvásárhely, Karakó, Vasvár körzetében haladt nyugatra. Vasvárnál az út kettévált. Az északi ága a Rábán át a folyóvölgyben Szentgotthárdra és Fürstenfelden (Fölöstöm) át Steierbe vezetett. Ebből a szakaszból ágazott le a Pinka-völgyön keresztül ÉNy-irányba, Friedbergen keresztül Alsó-Ausztria felé vezető út is. A felsoroltak közül a fontosabb azonban a déli ág volt, amely Vasvártól a Flegyháton Nádas felé fordult. Murauta és a via Latinorum 13- századi elnevezései megjelölik az út célját: Rákoson és az Őrségen keresztül jutott Muraszombatba, majd Regedébe (Raclkersburg), ahonnan egyrészt dél felé fordulva, a római Borostyánkőút vonalában, vagy legalábbis annak körzetében haladt a hegyek között Itáliába, ahol all. századtól adatolva Strata Ungarorum-nzk nevezték az itáliai kalandozások emlékeként. Ugyancsak Ungarnstrasse-nak, Alte Ungarstrasse-mk, nevezték a Mura- és a Rábavölgy utak steierországi szakaszait. Az Itáliába vezető út településeket elkerülő hegyháti szakaszán Katonák útja neve 1515-től adatolt. Talán már az itáliai kalandozásoktól számítva, de kétségtelenül Nagy Lajos nápolyi, Zsigmond steier hadjáratainak emléke él a Katonák útja névben, amelyhez minden bizonnyal csak a 18. századi, ókor iránt érdeklődő Vasvár megyei földmérő mérnök, Kenedics József tudálékos megjegyzése tette a római jelzőt. A K-Ny-i távolsági utak mellett Vasvár, Sopron és Mosón megyéken egy északdéli forgalmat levezető út is keresztülhaladt. Teljes hosszában nem volt különálló vonal: a Muraszombat-Vasvár útból Nádaséinál ágazott el Körmend felé, SabariaSzombathelyen és Sopronon át vezetett Bécsbe. A 12. század utolsó harmadáig 107
