Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok
de tőle egy deszkával elválasztva, a gödör hosszanti oldalába vájt padmalyban elhantolt lovát pedig ugyancsak avar lószerszámmal, kengyelpárral, zabiával szerelték fel. Az előző korszak merev szokásrendjét felváltó, a politikai, hatalmi átrendeződés következtében egyre lazuló fegyelmű, minden vonatkozásban mozgásba lendült világban a szinkretisztikus szemlélet térhódításának ez a sír talán az egyik legjobb példája: a szláv módra elhamvasztott, de avar módra koporsóba és lovával együtt közös sírgödörbe helyezett vitéz használati tárgyai eredetük tekintetében is a legteljesebb mértékben összekeveredtek, tulajdonosa az avar és nyugati eredetű tárgyakat és fegyvereket együtt és egyszerre használta. A sírgödör padmalyos kiképzése ugyancsak a korszak jellegzetes sírkialakítási módja, mely néhány zalai temetőn kívül (Söjtör, Kehida-Fövenyes, Zalakomár) a Dunától északra fekvő Kisalföldön, főként Pozsony környékén, továbbá a Havasalföldön ismert. Nem kizárt, hogy ez a szokás egy, az Al-Duna vidékről nyugatra menekült, majd ott kisebb gócokba szétbomlott szláv törzs (az abodriták vagy timocánok, esetleg egy, a forrásokból nem is ismert kisebb népcsoport) emlékét őrizte meg. A temetkezési szokásokban a hamvasztás tömeges felhagyásával „láthatóvá" vált egy másik, jellegzetes szláv szokás is: az özvegyáldozat szokása, amit már a 7. század elején Maurikios Strategikonja (XI.5) feljegyzett, s ami még a 10. században is szinte változatlan formában élt tovább, miként azt Ibn Ruszta és Gardízí, arab utazók leírták. A kettős sírok száma azokban a temetőkben, melyek szlávok által is lakott területen voltak, vagy ahol ők az avarokkal közös, birituális temetőket használtak, feltűnően nagy, ami a szokás Kárpát-medencei meglétét látszik bizonyítani. A késő avar kori férfi viseletének meghatározó lelettípusa a díszöveket ékesítő, gyakran ónozott, ezüstözött vagy aranyozott öntött bronz veret. A késő avar díszítő művészetet a nagy folthatásokat és tiszta kontúrokat kedvelő, viszonylag kevés sablonból, egyszerűen építkező stílus, a griffek és az ún. lapos indák túlsúlya jellemezte. Ezt a 8. század vége felé, 9. század elején egy szinte már barokkosán túldíszítő, a felületet nyugtalanul megbontó, főként növényi motívumokat alkalmazó, eklektikusabb stílus váltotta fel. Az övdíszeket és egyéb ékszereket is előállító, manufaktúra-szerűén működő műhelyeknek a kaganátus felbomlásával párhuzamos megszűnésével, ez a díszítő művészet látványos gyorsasággal összeomlott, szinte egy csapásra eltűntek az avar férfiviseletre oly jellemző díszes fémveretek. Az avar férfiak övét egyre inkább már csak egy, a falusi kovács által is előállítható egyszerű vascsat fogta össze, a lovak szerszámait sem díszítették többé aranyló fényű bronzveretekkel, vagy aranyozott és ezüstözött rézlemezekből kivágott, geometrikus díszű, vaslemez alapú szíjforgókkal (falerákkal) - sőt már a lovat is egyre kevésbé temették el gazdájával együtt. A fegyverzet is egyre inkább átalakult, tért hódítottak a nyéltüskés avar nyílhegyekkel szemben a nyugati típusú köpűs felerősítésű nyílhegyek, a szablyát kivál84
