Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok

Pannónia tartomány részét alkotta. A kagán, immár mint a frank császár vazallusa, visszahúzódott a Tiszántúlra. 817-ben, amikor Jámbor Lajos fiai között felosztotta a birodalmat, a még szinte gyermek Német „Lajos Bajorországot, a karantánokat, a cseheket, az avarokat és a szlávokat, akik Bajorországtól keletre laknak, és a két királyi udvarházat a Nordgauban, Lauterhofent és Ingolstadtot kapta". A Kárpátmedencei avarok és szlávok területét, a plaga orientalist (a keleti területet) ekkor tehát már oly mértékben a frank birodalom részének tekintették, hogy őket és földjüket a birodalom más tartományaihoz hasonlóan örökíthetőnek vélték. Az avarok képviselője egyszer, 822-ben még megjelent a birodalmi gyűlésen Frankfurtban, amikor úgy érezhették, hogy közbenjárásuk talán segít a délvidéki konfliktus megoldásában. Ennek látható sikertelensége után azonban a jelenlétnek még ezt a korlátozott formáját sem használták ki. Az avar kaganátus összeomlása, politikai megsemmisülése a 788-811 közötti alig negyedszázadban lezajlott. Ez alatt azonban egyetlen olyan méretű ütközet sem volt, amelyben nemhogy avarok tíz- és százezrei, de akár csak ezrei is életüket veszítették volna. Nem volt ilyen Nagy Károly 791. évi, három hadoszlopban támadó, minden addiginál hatalmasabb, a hitelt érdemlő források szerint mégis sorsdöntő ütközet nélkül befejezett hadjárata, még kevésbé fia, Pippin 796-os, ugyancsak két irányból indított pannóniai felvonulása. A kagáni kincstárt (vagy csak az egyiket?) kirabló Erik friauli herceggel és vazallusával, Wönomirral pedig csak a déli, délnyugati határ menti avarok kerül(het)tek fegyveres konfliktusba 795-ben. A 799- és 802. évi Friaulból (Észak-Itáliából) és Bajorországból összehangoltan indított hadjáratok jószerével át sem lépték az avar határt. Talán már súlyosabb következményei voltak a 795. évi belviszálynak, de ahogy a hasonló, 630 táján lezajlott trónviszály sem járt az avar nép pusztulásával, vagy ahogy a morva fejedelemség 870 körüli, polgárháborús állapotai sem jártak a morvák kipusztulásával, és a szászok 8. század végi „pacifikálása" és a Karoling birodalomhoz csatolása sem morzsolta fel magát a szász népet (s a példákat még sorolhatnánk), túlzás lenne ezt ennek az eseménynek a kapcsán - csak azért, hogy az avarság egy történeti (pre)koncepció kedvéért valahogy mégis eltűnjön - a legcsekélyebb konkrét adat ellenére, feltételezni. Hasonlóan minden valós alapot nélkülöz a dunai bolgároknak Krum kán vezette - a fentihez hasonló okból feltételezett - népirtása a Tisza vidékén. Már mélyebb elemzést érdemelnének a 805-811 között lezajlott avar-szláv ellenségeskedések, de abból a tényből kiindulva, hogy Theodor csupán új szállásterület-kérését nem követte újabb ilyen kérés, sőt a császár által inter Sabariam et Carnuntum kijelölt új lakhelyet a capcan hamarost bekövetkezett halála miatt talán el sem foglalták, legközelebb pedig csak 6 év múlva, 811-ben került sor egy frank sereg küldésére, hogy a térséget az avar-szláv ellentétek miatt „pacifikálja", arra következtethetünk, hogy a Kárpát-medencén belüli hatalmi átrendeződés, néhány túlzó momentumtól eltekintve, viszonylag nyugodtan zajlott 67