Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok
le. 811 után pedig már végleg lecsillapodtak a kedélyek, a háborús hadszínterek a volt peremterületekre tevődtek át. Következésképpen nemhogy az avar nép, de a nagy valószínűséggel katonáskodó, nemesi rétege sem semmisült meg, erről egyetlen hitelt érdemlő írott forrás alapján sem beszélhetünk. Mind a történeti, mind a régészeti szakirodalom 822-t, a frankfurti birodalmi gyűlésen részt vett utolsó avar követjárás dátumát tartja az avar kaganátus megszűnése időpontjának, eddig az ideig beszélhetünk — többé-kevésbé még jogosan avar korról. Ezt követően ugyanis a peremterületeken létesült „utódállamok" közvetetten, míg a központi térség (Keleti Alpok, Felső- és Középső-Dunavölgy, Dunántúl) közvetlenül Karoling fennhatóság alá kerültek, azaz ettől az időtől fogva helyesebb a térség Karoling-koráról beszélni. Régészetileg azonban nem húzható meg egyetlen évnél a határvonal, mint azt szinte a legutóbbi időkig tették. A cezúra meghúzásának indoka ugyanis sokáig az volt, hogy az avarság a frankokkal vívott küzdelmekben oly mértékben kivérzett, hogy abban végül népileg (tehát kulturálisan) is megsemmisült. Ma már tudjuk, hogy nem ez történt. A kései avarok griffes-indás díszű, öntött bronz öweretekkel jellemezhető anyagi kultúrája a (8. század végi, 9. század eleji) katarzist követően jelentős változáson ment át. Az avar kaganátus népessége - amelynek alaprétege a 6. század második felében és a 7. század elején a Kárpát-medencét megszálló különböző nevű nomád törzsek (var, hun [warchonita], kotzagir, zabender, tarniach, bulgár, uturgur, kuturgur, ogur, onogur, szabir) mellett jelentékeny részben kiegészült a velük együtt a Kárpát-medencébe és a Balkán-félszigetre települt szláv törzsek népességével, továbbá bizonyos vidékeken szinte tömbszerűen továbbélő germán néptöredékkel (gepidákkal, langobardokkal, erdélyi germánokkal), sőt helyenként még a korábbról itt rekedt római műveltségű lakosság is fellelhető volt - szóval ez a soknemzetiségű, soknyelvű és kulturálisan is változatos tradíciójú népesség a 9- század eleji hatalmi átrendeződés után új szervezeti keretek, politikai struktúrák között - és ennek megfelelően megváltozott (régészeti) kulturális képletet mondva - élt tovább a Kárpát-medencében. Az avar kaganátus felbomlásának, s az új területi egységek kialakulásának vajúdási időszakát, a folyamatos átalakulásnak, képlékeny átmenetnek ezt a pontosan sem térben, sem időben nem rögzíthető szakaszát nevezzük avar kor végi fázisnak. Ez a régészeti korszak kulturálisan még ezer szállal kötődik a megelőző időszak művelődéséhez, még ha ezek a szálak az idő múlásával, az új kulturális hatások befogadásával egyre több helyen elszakadtak, felbomlottak és újra már csak a Karoling Birodalom szellemi és anyagi javakat hordozó szálaival kötődtek össze. A folyamat végére, a 9- század közepére a keleti frank birodalom keleti peremterületein szinte észrevétlenül alakult ki egy minőségileg már új kulturális megjelenési forma, amelyet immár joggal nevezhetünk a Kárpát-medence 9- századi műveltsége Karoling-kori fázisának. 82
