Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok

az újabb hadjáratra, az mégis elmaradt, mert - feltehetően nem kis részben az avar diplomácia hatékony „közbenjárására" - előbb a szászok lázadtak fel, majd a cor­dobai szaracénok is igyekeztek Károly kudarcát a maguk hasznára fordítani (sőt Károly legidősebb fia, a fattyú „Púpos" Pippin is ekkor robbantott ki családi vi­szályt) s ezek a harcok Károlyt - mint utóbb kiderült, végleg - elvonták az avar frontról. Az avar kaganátus további belső bomlását azonban még a külső ellenség réme sem tudta megállítani. Az oly hosszú évtizedek óta most először hadba hívott, ám rögtön két pártra is szakadt avar nemesség a külső ellenség helyett saját vezetői el­len fordult. A kagán és a jugurrus között 795-ben polgárháború tört ki, melyben „övéik mindkettőt megölték". A belháború méretei ismeretlenek, de ha nagyobb áldozatokkal járt volna, arról valószínűleg ugyanúgy tudósítottak volna az év­könyvírók, mint vezetőik haláláról. Eredményeként a jugurrus (s vele valószínűleg a kettős királyság) intézménye megszűnt, ezután már csak a kagánról és másik ve­zető méltóságról, a tudunról hallani. Ám a belviszályt kísérő anarchia következmé­nyei hamar megmutatkoztak. Míg az avar vezetők egymással voltak elfoglalva, „Erich friauli herceg, miközben embereit a szláv Wonomir vezetésével Pannoniába küldte, az avarok egyik régóta békén hagyott hringjét (hringum gentis Avarorum longis retro temporibus quietum) kiraboltatta és a korábbi királyok által évszáza­dok során át felhalmozott kincseket" 796-ban Károly aacheni udvarába szállította. Ezek nagy részét azután a király Rómába küldte, a többit pedig előkelő világi és egyházi hívei között osztotta ki. Még ugyancsak 795-ben „az avarok között nagy hatalommal rendelkező" tudun, aki feltehetően a nyugati országrész tényleges ura is volt, követeket küldött az ek­kor újra a szászok földjén hadakozó Károlyhoz, hogy „országát és népét a király­nak alávesse és annak rendelkezése szerint a keresztény hitet felvegye". 796-ban azután ígéretének megfelelően az „avarok nagy részével" meg is jelent Aachenben. „Miután magát és népét megkeresztelték, tisztességgel megajándékozva hazatért". A tudun ezzel Károly vazallusa lett, ugyanazt a hűségesküt tette, mint majd fél év­századdal korábban a bajor herceg, III. Tassilo Nagy Károly apjának, Pippin király­nak. Ezek az események méltán bátoríthatták fel Károlyt, hogy 796-ban immár fiát, Pippint küldje sereggel az avarok ellen. Az itáliai király az öt évvel korábbi hadjá­rathoz hasonlóan az egyik seregrészt délről, Friaulból, a másikat északról, a Duna mentén támadva vezette. A 19 éves fiatalember, aki először irányított önállóan had­járatot, küldöttek révén folyamatosan kapcsolatban maradt apjával, részletesen tá­jékoztatva őt az eseményekről. Véres harcokról azonban ő sem tudósíthatott. Az első hírnök már azt a hírt vitte a királynak, hogy az új kagán és előkelői - miként alig korábban a tudun Károly elé - hódolóan Pippin elé járultak, a következő pe­dig már egyenest a kagán és előkelői székhelyének, a hringnek az elfoglalásáról, 76

Next

/
Thumbnails
Contents