Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok
kifosztásáról és lerombolásáról számolhatott be. Pippin a hring (a kagáni székhely?) lerombolásával szimbolikusan is megfosztotta az avarságot önálló államiságától. Hazatérőben a kíséretében lévő püspökökkel, a salzburgi Arno püspökkel és az aquileai Paulinus patriarchával a Dunánál értekezletet tartott és - apja későbbi beleegyezéséig ideiglenesen - felosztotta az elfoglalt területeket térítési körzetekre (Conventus episcoporum ad ripas Danubii). Alsó-Pannonia a Balaton körül, a Rábától a Dráváig és a Dunáig Salzburg, ettől délre Aquileia, északra pedig Passau térítési területe lett, s meghatározták a térítésnél követendő eljárásokat is. A frankok és avarok közti „furcsa háborü" ezzel a hadjárattal lezárult, a kaganátus, mint önálló politikai alakulat, ettől az időtől kezdve megszűnt létezni. Furcsa háborü volt, mert - látszatra - kárba veszett a hosszü készülődés és nagy nekiveselkedés, a nagyapák generációja számára még oly félelmetes nomád nép helyett már csak egy, a nyílt konfrontációt tudatosan kerülő, a frank királlyal mielőbbi békés megegyezésre vágyó avarságot találtak. Károly azonban az új kagán és a tudun meghódolása ellenére sem tudott maradéktalanul örülni sikerének. Az ezekben az években adományozott birtokok csak a volt gyepű vidékére, az Enns és Bécsi erdő közti területre (Avaria tartomány), annak is inkább a bajor határhoz közeli Enns és Ybbs közti zónájára (Sclavinia tartomány) terjedtek ki, az új birtokra vágyó lovagok tömegei nem árasztották még el a frissen meghódított területeket. A kaganátus ugyanis még csak szövetségi alattvalói viszonyba került, azaz a Karoling Birodalomba való betagozódásnak csak az első, a függetlenséget látszólag még alig sértő, ártatlannak látszó hűségeskü-fázisán volt túl. Az avarok és frankok eltérő hagyományú politikai kultúrája miatt ráadásul a két fél nem is egyformán értelmezhette a meghódolást: a kagán és a tudun számára a Pippinnek, illetve Nagy Károlynak tett hűségeskü valószínűleg nem jelenthetett többet és mást, mint a nomád birodalmakban szokásos, az uralkodó törzs katonai ereje meghatározta, s ezért igencsak törékeny „hűbéres hűséget". Nagy Károly és birodalmának vezető erői azonban ennél többet és mást akartak. Az avarokat a következő évek eseményei fogják csak ráébreszteni arra, hogy a földtulajdon szentségére épülő, nyugat-európai kora feudális rendszer értelmezésében a meghódolásnak mik is a keserves gyakorlati következményei. Az első, aki erre leghamarabb ráébredhetett, a nyugati területek ura, a tudun volt; nem véletlen, hogy a következő években a vele kapcsolatos hírek sokasodtak meg. A tudun a maga 796. évi „különbékéjével" és Károlynak tett hűségesküjével joggal reménykedhetett hatalmának csorbíthatatlan átmentésében, ám ezt a keletre zúduló, a gyors meggazdagodásra vágyó, hataloméhes világiak és egyháziak kezdettől fogva megsérthették. Az ellentétek már a következő évben, 797-ben úgy felerősödtek, hogy Erik, friauli herceg fegyverrel támadt az avarokra, Pippin pedig a (dunai?) szlávok ellen indult. A frank fél győzelmét követően az avarok 77
