Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Szőke Béla Miklós: A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok

A Dunántúl lakossága és a honfoglaló magyarok Szőke Béla Miklós (MTA Régészeti Intézete, Budapest) Ha népnévvel akarnánk jelölni, azaz „nevén akarnánk nevezni" azt a lakosságot, amelyet a honfoglaló magyarok a 9. század végén a Kárpát-medencében találtak, általában az avarok és/vagy valamilyen szlávok, ha pontosabbak akarunk lenni, akkor a kései avarok, nyugati vagy morva szlávok és délszlávok (timocsánok, abodriták), illetve a dunai bolgárok neve juthat eszünkbe. Esetleg még néhány más nép(töredék) nevét is felidézhetjük, mint a gepidákét, onogur bolgárokét, kazárokét, sőt - László Gyula kettős elméletének ismertté válása óta -, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a „korai magyarok" nevét sem. S a számításba jöhető nevek felsorolása után máris az a kérdés követel magának választ, hogy milyen arányban voltak jelen ezek a népek a Középső-Duna völgyében és milyen volt arányuk a honfoglaló magyarokéhoz viszonyítva. Már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a fenti kérdésekre egyértelmű választ én sem adok - nem is adhatok. Mert a történeti források említenek ugyan népneveket, ám azoknak a korabeli írástudók, krónikaírók számára a maguk etnikai konkrétságában lényegtelen voltát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy gyakran archaizáló módon egy korábbról ismert, hasonló eredetű, kinézetű vagy életmódú nép nevével helyettesítették az adott - és saját nevén egyébként nyilvánvalóan ismert - nép nevét. így nem egyszer nevezték az avarokat hunoknak, vandáloknak, vagy később a magyarokat hunoknak, ung(a)roknak, turkoknak. Ugyanezen okból nem foglalkoztatta őket az a kérdés, milyen nyelven beszélnek ezek a népek, s hogy milyen az egymáshoz viszonyított számarányuk. A régészeti forrásokat nyelvészeti, etnikai következtetések levonására pedig még kevésbé használhatjuk: régészeti leletként írott nyelvi emlék szinte egyáltalán nem került elő, a cserepeket, ékszereket vagy akár a temetkezési szokásokat pedig nyelvi, etnikai csoportok "leképződésének" tekinteni végképp dilettáns interpretáció, megközelítési mód. Mint azt az írásos forrásadatok is sejteni engedik, a korai középkorban egyébként sem volt sok értelme annak a kérdésnek - főként mai hangsúllyal feltéve -, hogy „mely nációhoz tartozol"? Mert, még ha el is hangzott ilyen kérdés, a kérdezőnek nem az illető nemzetisége, azaz nyelvi, etnikai hovatartozása volt az érdekes, hanem annak nemzetsége, más szóval szűkebb közösségének katonai, gazdasági ereje, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye. A korai középkor lakosságát ezért nehéz tehát lehetetlen - merthogy értelmetlen is - mai értelmű etnikai, nyelvi kategóriákba gyömöszölni, ezeknek megfelelően osztályozni. Azt a kérdést azonban indokolt és jogos is feltenni, hogy lakott volt-e egyáltalán a Kárpát-medence a magyar honfoglaláskor, s ha igen, milyen műveltségi szin73