Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Marosi Ernő: Mai képünk a középkori művészet kezdeteiről Magyarországon
bontakozik ki, amelyben nem a virágzó romanika mintájára elgondolható építészeti tagolás dominált, s a minden bizonnyal színes, inkrusztációval élénkített figurális dísz az oltárra és a szentélyre összpontosult. Entz a reliefek stílusát az Adriaitenger vidékén a karoling kor óta elterjedt hagyományból származtatta, s elképzelése szerint azok hasonló együttest alkothattak, mint a Poppo patriarcha idején újjáépített aquileiai székesegyházban a 9. századi dekoratív mellvédek és püspöki trónus, vagy ugyanebben az időben a pomposai Badia szentélyberendezése. Mindenesetre, olyan, díszesen faragott kisarchitektúra maradványairól van szó, amely all. század elején még széles körben, a keleti és a nyugati kereszténység liturgikus tereiben egyaránt elterjedt, s amelynek nyugaton nem volt folytatása, Bizáncban azonban az ikonosztázis ebből alakult ki. Entz feltevésének nem mond ellent Bogyay Tamásnak az a megfigyelése sem, amely szerint a zalavári szalagfonatok tagolása és a reliefek színes anyaggal való inkrusztálása bizánci eredetű. 14 Ebben az időben ugyanis egyrészt még nem következett be a nagy schisma, amelynek hatása Magyarországon annyira nem azonnali, hogy a görög szerzetesek sokaságát még a 13- század elején is pápai oklevél panaszolja. Másrészt, Pomposa díszítése épp a velencei San Marco második, Orseolo-féle épületének stílusát követte, amelyen programszerűen alkalmazták nemcsak a konstantinápolyi Apostoleion építészeti formáját, hanem a ravennai eredetű és bizánci ornamentális faragványokat is. 1 ^ Elsősorban Tóth Melinda meggyőző felismerésére hivatkozva, határozottan megkülönböztethetőnek véljük ettől a korábbi díszítő művészettől azt a későbbit, amelynek ugyancsak a velencei San Marco harmadik, a hagyomány szerint 1063 táján, Domenico Contarini dogé idején elkezdett épületével vonható párhuzamossága jellemezhet. Ez az analógia mindenekelőtt I. Béla szekszárdi apátságára vonatkozik, s valószínűleg Zselicszentjakabra is. 1 ^ Mindkét helyen az épülettípus, s a gazdag kőfaragványokkal díszített téglaépület is bizánci igazodást árul el - ez az orientáció azonban határozottan későbbi generációt jellemez. Álljon itt ennek a korszaknak, a német császári beavatkozások ellen sokszor bizánci szövetségben küzdő Vászoly-fiak időszakának jellemzésére egyetlen, a maga módján meglepő analógia. Köztudott, hogy az itáliai bencés reformmozgalom egyik vezéralakja, Desiderius montecassinói apát a schisma után sem szakított Bizánccal, sőt, annak a programnak jegyében, hogy amit a magistra latinitas elfelejtett, a peritia graeca igénybevételével kell helyreállítani, igénybe vette a bizánci udvari művészet mestereit és műveit. Montecassinóban 1066-1071 között folyt a bazilika újjáépítése. A konstantinápolyi udvari műhelyekben a montecassinói főoltárra készített zománcBOGYAY 1972a, 16-17. - Vö. BOGYAI 1971, 209-215. - fó párhuzamához: Athos-hegy, a Nagy Lavra kútházának szalagfbnatos faragványa: SHEPPARD 1969, 69. skk. ZULIANI 1973, 36. skk, különösen: 39- — A San Marco építéstörténet! dátumainak bizonytalanságaihoz Id. BUCHWALD 1962-63, 169. skk. - az épület periodizálásához: DEMUS I960, 69. skk. 16 TÓTH 1980, 425-437. Vö. MAROSI 1987, 39-49. 281
