Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Margarita Ivanova: A kr. u. 1. évezred végi – 2. évezred elejei udmurt emlékek etnokulturális sajátosságai

kat az 1. évezred végi - 2. évezred eleji keleti finnekről szóló összefoglaló művekben használták fel. A későbbiekben az 1954-ben létrehozott Udmurt Régészeti Expedíció folytatott szisztematikus tervmunkálatokat. A Csepca folyó középső folyásának és mellékágainak teljes terepbejárása, a V. G. Gening, V. A. Szemjonov, G. T. Kondrateyeva által végzett feltárások egyes lelőhelyeken jelentősen kibővítették az addig ismert források körét. Az utóbbi évtizedekben a földvárak és temetők nagy felületen folytatott feltárásának köszönhetően gazdag adatbázis jött létre, elmélyült azoknak az irányzatoknak a tanulmányozása, amelyeket az elődök jelöltek ki. Ma több mint 200 régészeti lelőhelyet ismerünk, amelyet a kutatók két, kronológiailag egymást követő és genetikailag összefüggő kultúrában egyesítenek: az 5. század végi - 9. század eleji polomi műveltség és a 9. század végi - 13. századi Csepca-vidéki műveltség. Ez utóbbihoz mintegy 120 lelőhely tartozik: 13 földvár, 32 temető, 30 telep, 7 kincslelet és 37 szórványlelet. A lelőhelyek magas koncentrációja ezen a viszonylag kis területen arra utal, hogy mélyreható társadalmi-gazdasági folyamatok eredményeként és a kényelmes földrajzi adottságoknak köszönhetően a Csepca középső folyása már a 9-10. században többé-kevésbé zárt, demográfiailag telített régióvá vált, amelynek központja az idnakari földvár volt. A Csepca-vidéki emlékek etnokulturális sajátosságait különböző mértékben vizsgálta munkáiban egy sor kutató.

4 Napjainkban a bőséges anyag felgyűjtése és feldolgozása lehetővé teszi a Csepca-vidéki leletek etnikai specifikumainak újabb szintű, kiszélesített vizsgálatát. Meg kell jegyeznünk, hogy a régészeti anyag intenzív gyarapodása elkerülhetetlenné tette etno-történeti értelmezésük problematikájának, a régészeti kultúra tartalma és megismerése elméletének kidolgozását - a többi között - a Káma-vidék anyagai alapján is. Ennek ellenére nem született meg a fogalom univerzális meghatározása. A régészeti források kulturális-kronológiai rendszerezésének gyakorlatában a kutatók azoknak a jellegzetes vonásoknak egy bizonyos csoportját alkalmazzák, amelyek tükrözik a konkrét anyagok etnokulturális sajátosságait. Nézzük, melyek azok a többé vagy kevésbé stabil vonások, amelyek a Volga- és Urai-vidék középkori anyagainak egységes régészeti kultúrába sorolását szolgálják: a temetkezési rítus, az anyagi kultúra, amelyet a telepek és lakóházak típusai, az ékszerkészletek, kerámia, a díszítő motívumok stb. fejeznek ki. Az adott munkában elvégzett forráselemzés ezeknek a hagyományosan elfogadott jellegzetes vonásoknak az alapján történik. A temetkezési rítus az egyik legstabilabb hagyomány. A különböző kronológiai periódusokhoz tartozó források alap-paraméterek szerint történő összehasonlító elemzése, valamint az egyidejű kultúrák összehasonlítása a rítust a kultúra etnikai sajátosságának legfontosabb mutatójává teszi. 4 SZMIRNOV 1952.; GENING 1958., 1959-, 1962.; IVANOVA 1987., 1989-, 1992. stb. 26