Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Tóth Endre: Kereszténység a honfoglalás előtti Kárpát-medencében

Kereszténység a honfoglalás előtti Kárpát-medencében Tóth Endre (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest) A Kárpát-medencében a kereszténység a Kr. u. 3. század végétől kezdve szinte folyamatosa jelen volt. A keresztény vallás terjedése, a hívők létszáma koronként és területenként azonban különbözőképpen alakult. A vizsgálat során a minőségi jellemző az egyházi közösségek, a püspökök, a papság létezése, vagy csupán az egyházszervezettől független, keresztény hitűek jelenléte. A mennyiségi összetevő a számarány volt: egy-egy népességen belül mekkora létszámban éltek keresztények. Mivel írott források az Árpád-kort megelőzően szűkösek, főként a régészeti leletek segítségével lehet a kérdést megközelíteni és a Kárpát-medencei népek kereszténységét jobban megismerni. Azt rögtön meg kell állapítani, hogy a Római Császárság felbomlását követően a Szent István-kori egyházszervezésig legfeljebb a peremterületeken (Szerémség, Nyugat-Dunántúl) élőknél adatolható a római kortól folyamatos, keresztény jelenlét: a Kárpát-medencébe érkező és letelepedő népek, a gót és gepida csoportokat kivéve, nem voltak keresztények. Ha a Kr. u. 300-896-ig terjedő időszakban a Kárpát-medence keresztény emlékeit és történetét vizsgáljuk, meg kell különböztetni a Dunától délre és északra fekvő területeket. A kereszténység terjedése és szervezeteinek alakulása eleinte a Római Birodalomhoz tartozás függvénye volt: a határt a Duna jelentette. A Duna elválasztó szerepe nemcsak a birodalom fennállásáig, és az azt követő másfél században volt meghatározó, hanem még akkor is, amikor 568 után a Kárpát-medencében egyetlen nép, az avarok telepedtek le: a keresztény leletek még mindig a Dunántúlon és a Dráva-Száva közén számosabbak. A 3- század végére a Római Birodalom keleti tartományaiban és a Földközi-tenger partvidékén, Itáliában és néhol a belső területeken híveket szerző kereszténység Nagy Konstantin uralomra jutásával, Kr. u. 313-ban megszabadult az üldözésektől. Az uralkodó, aki ugyan csak a halálos ágyán keresztelkedett meg, kedvezően bánt a keresztényekkel. Ezért, az ő, majd utódai alatt a század folyamán a városhálózatra támaszkodva birodalom szerte megalakultak és megerősödtek a püspökségek. A keresztény közösségek vezetői a városokban székeltek; a császároktól, mind közjogi, mind jelképes (püspöki jelvények: gyűrűk, bíborszínű cipő) kedvezményeket kaptak. A római közigazgatásnak megfelelően a városhoz nagyobb földterület tartozott (territórium). Ezért a püspökök fennhatósága természetesen nemcsak a városra, hanem a territóriumára is kiterjedt. Ez a terület - a birodalomban alakult püspökségeknél a joghatóság kiterjesztését is jelentette, és mint ilyen 163