Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Fodor István: A sas szerepe a honfoglaló magyarság hitvilágában

I.] Földrajzi szempontból minden esetre ez a változat állhatott legközelebb a honfoglalás előtti magyarsághoz, amely e motívumot a IX. században a post-sasanida művészetből vehette át annak számos más elemével együtt."

40 E feltevés valóban meggondolandó, különösen ha figyelembe vesszük honfoglalás kori művészetünk valóban erős posztszasszanida és közép-ázsiai gyökereit.

41 Feltűnő azonban, hogy e művészet kialakulására oly erős hatást gyakorolt iráni és közép-ázsiai fémművességben, az ügynevezett „keleti ezüstök" között alig találjuk a kiterjesztett szárnyú sas képét.

42 Valószínűbb, hogy honfoglalás kori sas-ábrázolásaink más forrásvidékről eredeztethetők. Kétségtelen ugyanis, hogy a Kr. e. 8. századot követően a sasmítosz széles körben elterjedt az eurázsiai steppevidék iráni nyelvű szkíta és szarmata népességeinek körében. A szakirodalomból nálunk is jól ismert, a szkíta Litoj kurgánból származó, kiterjesztett szárnyú sast mintázó veret ezt már régóta sejteti (5. kép).

43 Az újabb leletek közül a forgó napkorongba komponált négy sasfejet mintázó hozseutovói bronzveret egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Alsó-Volga vidékén élő iráni népcsoportok a Kr. e. 4. században a sas alakját ugyanúgy az életet adó Nappal kapcsolták össze hiedelmeikben, mint a későbbi, fentebb említett szibériai népek (6. kép).

44 Az Urai-vidéki, Kr. e. 4. századi filippovkai szarvasszobor pedig azt példázza, hogy az errefelé élő szarmaták körében általános volt a sas és az életfa egybekapcsolódásának hiedelme. A szarvas agancsát ugyanis sokágú életfával alakították, s az ágak sasfej alakjában végződnek (7. kép).

45 Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a szkíták és szarmaták hitvilágában a sas gyakran szerepelt nemzetségi totem-ősként, a Naptól, az Égtől eredő csodás állatként, amely sikert és boldogulást hozott az embereknek. HARMATTÁ 1978, 139- - A szerző úgy véli, hogy az elsőként készült (kopottabb) rakamazi korongon és egykori párján a két állat egymással szembenézett, tehát elrendezésüket tekintve az általa vizsgált iráni királyjelvényeknek feleltek meg, s valószínűleg a felsőruhát fogták velük össze. (135.) Azzal kétségkívül egyetérthetünk, hogy ha valóban volt egyszerre készült korongpár, úgy a két állat szembenézett egymással, hiszen így helyezkedett el a hiteles feltárásból származó díszes kivitelű aldebrői és karosi korongpár is. (Lel. RÉVÉSZ 1996c, 379-, 382.; RÉVÉSZ 1996b, 24., 64-65. ábra.) Magam azonban azt a lehetőséget is felvetettem, hogy az elhunyt életében korábban (férjhez meneteléig) csak egy korongot viselt, s csak később készítették el ennek másolatát (FODOR 1996b, 164.). Ez a tükörképszerűen vak) beállítás azonban nem figyelhető meg az igénytelenebb kivitelű öntött állatalakos korongjaink esetében (pl. Nyíracsád, stb.), itt mindkét korongot egy öntőmintában készítették. - Abban viszont nem egyezhetünk Harmattá János véleményével, hogy lemezes korongjainkkal a női felsőruhát fogták volna össze. Az újabb hiteles feltárások ugyanis megerősítették Dienes István Bashalmon tett megfigyelését, hogy e tárgyak kétségkívül hajfonatdíszek voltak. Vö. RÉVÉSZ 1996b, 24 11 FODOR 1992, 138-144., további irodalommal. 12 Hasonlónak ítélhető meg a vadászó sast mintázó malcevói ezüsttál: ORBELI-TREVER 1935, 31. t. U A tárgyat igen sokan közölték, magyar nyelven Id. BRASINSZKIJ 1985, 15.; FODOR 1975/1980, 156. M DVORNITJENKO 1990, 25. FODOR 1995, 27. Lel. Ugyanitt a hasonló korú szarvas és madaras-életfás biktimirovói korongot is. 150