Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Kiss Gábor–Tóth Endre: Adatok a nyugat-dunántúli korai magyar gyepű topográfiájához
szolgálta a bécsi és velencei tranzit kereskedelmet. A Semmering vidéke a Pütteni grófsággal III. Formbachi Ekbert halála (1158) után a nagybátyjára, III. Steier Ottokár őrgrófra szállt, aki ll60-ban a Semmeringen kórházat alapított. Ezzel megalapozta a Magyarországot kikerülő, É-D-i távolsági, kereskedelmi út létrejöttét. A velencei kereskedelmet különösen támogató Babenbergek 1192-ben megörökölték Steierországot és folytatták az út kiépítését. A befejezést jelzi 1194-ben Bécsújhely alapítása és a bécsi út megépítése. Azaz a 12. század végére a dunántúli vonal tranzit forgalma megszűnt, és a Nádasd-Sabaria-Sopron utat csak a belső forgalom használta. Következménye volt ennek többek között az addig királyi tulajdonban lévő sabaria-szombathelyi vár eladományozása a győri püspöknek. A Székesfehérvár-Veszprém-Karakó-Vasvár-Rákos-Muraszombati úton a dél felől érkező kereskedelem bonyolódott. Ez egyben a Dél és Délnyugat-Nyugat felől várható ellenséges támadások lehetséges útiránya is volt. Az út ellenőrzésének és védelmének két, lineárisan jól meghatározható pontját ismerjük. Ott, ahol a terepviszonyok a legkedvezőbbek voltak, az útra merőleges sánc zárta le a forgalmat. Keleten a Rába árterétől, Vasvár belterületén indul ki a sánc és halad a Hegyháton keresztül dél felé Győrvárig, ahonnan a Sárvíz és a Zala már természetes akadályként gátolta az áthaladást. A védelmi vonalat északon a vasvári ispánsági vár, déli végén a még teljes biztonsággal nem azonosított győrvári vár, a Sárvíz mellett a középkorban a Vasvár megyéhez tartozó Egervár, végül a Sárvíz zalai torkolatánál feltehetően az ugyanekkor használt és a Zalaszentiván-Kisfaludi hegyen elterülő sáncvár ellenőrizte. A sánctól keletre is településektől távol vezetett az út, a sánctól nyugatra pedig a megye DK-i részét a Marcalig elborító összefüggő, cser Rábaerdő vagy Farkaserdő (1217: silva Rába, 1478: silva Farcaserdeye, OklSzt) jelentett természetes, a tájékozódást gátló akadályt. A kitűnő állapotú vasvári sánc fennmaradását annak köszönhette, hogy a déli végét nem számítva, ma is szinte teljes hosszában (8 km) erdőben fut, így a földművelés megkímélte. A sánc talpszélessége 12-15 m, magassága 3-5 méter. A nyugatra eső árok szélessége 8-10 méter, mélysége 1-3 m. Az árok és a töltés együttesen 22-26 méter széles, a szintkülönbség a jól megőrződött szakaszokon 4-7 m. A sánc mögött, a keleti oldalán helyente mintegy 8-10 méter széles sáncút figyelhető meg. A töltés külső, nyugati oldalán 250 cm széles vörösre égett föld fa szerkezetre utal. A sánc metszetéből megújításra lehet következtetni. A sáncon Vasvártól 3 km-re délre nyílt az egyetlen, eredetileg szűk, legfeljebb 3-4 méter széles átjárás. Ott, ahol a Katonák útja a sáncot keresztezte; a hely a Vaskapu nevet viseli, de az elnevezés - lévén egytagban álló erdő - csak az újkortól adatolt. A kapu előtt all méter szélességű árok 6-7 méterre szűkül. Ez a sánc és az út egyidejű használatát bizonyítja. Noha a Katonák útja a sánctól keletre és nyugatra kilométer hosszan nyílegyenesen fut, a kapu nem ennek a vonalnak a metszésénél, hanem attól 75 méterre délebbre van: a kapunál az út ívesen meghajlik, aminek bizonyára stratégiai okai lehettek. 108
