Somorjai József szerk.: Híres iskolák, neves pedagógusok. Az azonos címmel megrendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12-13. (Tudományos Füzetek 10. Tata, 1994)
Előadások - Dr. Mészáros István: Komárom-Esztergom megye iskoláinak évszázadai
1820-tól újra Esztergom az érsekség székhelye, de papképző intézménye még egyelőre Nagyszombatban maradt. Hosszas szervezési időszak után 1865ben nyílt meg Esztergomban — e célra frissen épült modern, tágas épületben — az új Hittudományi Főiskola, amely azóta megszakítás nélkül működik. Ettől az időtől kezdve újra van főiskolai rangú intézménye az esztergomi-komáromi régiónak. Dualizmus A magyar iskolaügy számára meghatározó jelentőségű Eötvös József kultuszminiszter 1868-i népoktatási törvénye. Ez elrendelte a korábbi négy-ötosztályos népiskolák hatosztályos népiskolákká való átszervezését, ismétlő iskolák létesítését. A törvény előírta a tankötelezettséget: minden fiú és lány 6 és 12 éves kora között köteles a mindennapos népiskolába, 12 és 15 éves kora között pedig az ismétlő iskolába járni. Az ismétlő iskola a helyi igényektől függően lehetett "általános" irányú, illetőleg mezőgazdasági jellegű. A törvény nyomán Esztergom és Komárom vármegyékben is megindult a népiskolák korszerűsítése, ebben az országos és megyei tanügyi hatóságok, valamint az egyházi népiskolai szervek egyaránt kitűntek. Osztott — vagyis minden osztály élén külön tanítóval rendelkező — népiskolát természetesen csak a városokban sikerült szervezni a falusi népiskolák részben osztottak, vagy osztatlanok maradtak, ezekben két, három tanító, vagy egyetlen tanító oktatta mind a hat osztályt. A népiskolák újjászervezésére, a tankötelezettség végrehajtására tett erőteljes intézkedések nyomán a 19. század első feléhez képest jelentősen emelkedett a két megyében az olvasni-írni tudók száma, s erősen csökkent az analfabéták aránya. A 19. század végén a két megyében a 6 éven felüliek körében a lakosság 75—80%-a volt olvasni-írni tudó. De a 19. század végén újabb népoktatási feladatok is jelentkeztek. Ezek egyike: a nagyüzemi bányászat megindulása nyomán hirtelen megnövekedett a bányavidékeken lévő települések lakossága. (1910-ben Felsőgallán 9563, Tatabányán 8104 lakos élt; ugyanekkor Guta 8912, Tata 6588 lakossal rendelkezett.) Az itt lakó tankötelesek számára új népiskolaépületekről, tanítókról kellett gondoskodni. Ebben jelentős segítségre számítottak állami és egyházi illetékesek a bányászati vállalatoktól. Az 1860-as évektől újra nemzeti szelleművé váltak a hazai iskolák: újra fontossá vált a hazafias nevelés, a magyarságtudat elmélyítése az iskolai oktatásnevelés során. Korán bekerült a tananyagba Arany János, Petőfi költészete, újra foglalkoztak a felvilágosodás és a reformkor íróival, költőivel; levetve a Bachkorszakbeli osztrák hatásokat, nemzeti szellemben ismerkedtek a magyar és az egyetemes történelemmel, Magyarország földrajzával. Ez nem irányult az itt élő nemzetiségek ellen, a dualizmuskori magyar közoktatáspolitika egyetlen törvénye vagy rendelkezése nem sértette a hazánk területén élő német, szlovák, román, szerb, rutén kisebbségeket. Eötvös népoktatási törvénye például minden 26
