Somorjai József szerk.: Híres iskolák, neves pedagógusok. Az azonos címmel megrendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12-13. (Tudományos Füzetek 10. Tata, 1994)
Korreferátumok 1994. április 13. - Dr. Csicsay Alajos (Párkány): A párkányi iskolák története és mai helyzete
A gyermekek sportolása és a kulturális életbe való bekapcsolása, mint már utaltam rá, Párkányban csodálatosan gazdag, nem fér bele e rövid áttekintésbe, külön elemzést kíván. Lehetne akár további tanulmányok témaköre. Az utóbbi években hirtelen megnőtt az érdeklődés az idegen nyelven iránt. Hogy ki mindenki ad magánórákat ma világnyelvekből, szinte áttekinthetetlen. Egy emberről azonban feltétlenül szólnom kell: Edita Wilheimováról, aki 1946ban jött Újbányáról (Nova Bana) Párkányban, hogy szeptember elsején megkezdje munkáját a szlovák népiskolában. Akárcsak Zahovayné, ő is kitűnően beszélt magyarul, s az osztályába járó magyar gyermekekhez és természetesen szüleikhez is volt bátorsága anyanyelvükön szólni. Azt viszont hosszú ideig eltitkolta, hogy anyanyelvi szinten tud németül és franciául. Miután megözvegyült, 1965-ben kezdett szabadidejében nyelvoktatással foglalkozni. A hír hamar elterjedt, s az érdeklődés munkája iránt egyszeriben megnőtt. Az elmúlt 25 esztendő folyamán számtalan magyar és szlovák fiatalt tanított. Tanítványai később, az általa megalapozott nyelvismeretükkel szereztek diplomát Drezda, Jéna, Lipcse, Halle, Budapest, Pozsony és Eperjes egyetemein. Többen közülük ma 45 nyelven beszélnek, néhányan doktori címet is szereztek. Vannak-e kényes kérdések Párkányban? Dolgozatomban több alkalommal is utaltam rá, hogy Párkány nemzetiségi szempontból vegyes lakosságú város. Polgárai békésen megférnek egymással. Az időnként jelentkező feszültségeket inkább az úgynevezett nagypolitika mesterkedéseinek lecsapódása okozza. Kinek mihez van több joga, ki van inkább otthon, és ehhez hasonló "kérdések" vetődnek fel ennek folytán. Ha csak egy utcanév alig egy évszázad alatt történt változásait vennénk figyelembe, a kép tragikomikus. Árpád, Rákóczi, Stefánik, Sztálingrád, Gottwald, Komensky vajon milyen megfontolás alapján váltogatták egymást? Honnan tudhatná az egyszerű, hétköznapi gondokkal küszködő polgár, hogy mi fűzi e névadókat szerény pátriájához? Ebben az utcában pedig iskolák működtek. Az eddig leírtak alapján jól érzékelhetjük, hogy mi minden és ki mindenki hat a családon és az iskolán kívül a zsenge gyermeki elmére. Ha egyes iskolák tanulóinak nemzetiségi összetételét vesszük szemügyre — (anyanyelvi hovatartozásuk az iskolákban nincs számontartva), ezen is elgondolkodhatunk. Sokszor felmerült már a kérdés, hogy ha van jól működő magyar alapiskola a városban, miért járatja gyermekeit többszáz magyar család szlovák tanítási nyelvű iskolába? A válasz általában az, hogy a szülőnek állampolgári joga megválasztani gyermeke számára az oktatási nyelvet. Ezt általában azok szokták hangoztatni, akik valamiféle rejtett indíttatásnál fogva szorgalmazzák a magyar nemzetiségű gyerekek szlovák iskolában való tanulását. Még azt is hozzáteszik, hogy az érvényesülés szempontjából a szlovák nyelven való tanulás — állítólag — sokkal előnyösebb. Ezt az érvelést viszont a magyar pedagógusok sértőnek tartják, hiszen a magyar iskolákban is nem kevés óraszámban tanítják a szlovák nyelvet. Ha pedig 162
