Somorjai József szerk.: Híres iskolák, neves pedagógusok. Az azonos címmel megrendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12-13. (Tudományos Füzetek 10. Tata, 1994)
Korreferátumok 1994. április 13. - Dr. Csicsay Alajos (Párkány): A párkányi iskolák története és mai helyzete
a tanulók továbbtanulását vesszük alapul, akkor a helyzet a következő: a gimnázium érettségizett tanulóinak mintegy 40 %-a nyert felvételt főiskolákra, egyetemekre, a szlovák iskola tanulóinak általában 50 %-a jut el az érettségiig, a magyar alapiskolából az átlag 55 % fölött van. Ez az érvelés tehát sántít. Nyílt vita tárgyát nem is képezte sohasem. S az előző politikai vezetés ezt nem is tette lehetővé. A probléma általában akkor vetődött fel, amikor az emberek szabadabban nyilváníthattak véleményt (1968, 1990). Tény, hogy a durcás odamondogatásokon túl, őszintébb párbeszédet kellene folytatni róla. Vitathatatlan, hogy a szülők állampolgári joga, hogy tanítási nyelvet választhatnak gyermeküknek. A pedagógusnak viszont legyen lehetősége és joga a szülő figyelmét felhívni az anyanyelvi oktatás tudat- és személyiségformáló szerepére. Maradjunk annyiban, hogy ez a téma, amint általában a vegyeslakta területeken, Párkányban sem lezárt ügy. A gyerekes civódás és hamis, álhumánus érvek felsorakoztatása helyett arra kellene törekedni, hogy ahol nemzetiségileg keverve élnek a népek, egymás személyében fogadják el és tiszteljék a másik nép, nemzet kultúráját, nyelvét, amit ha képesek rá, tanulják is meg. Ennél még kényesebb téma volt évtizedeken át az emberek világnézeti, vallási hovatartozása. E tekintetben az iskoláknak igencsak hálátlan szerep jutott. Mint említettem, Párkányban a két háború között állami és felekezeti iskolák működtek. A hitoktatás mindegyikben kötelező volt, és képzett hitoktatók végezték. A háború után egészen az 1952/53-as tanévig a bizonyítvány a kötelező tantárgyak között tartotta számon a "vallási nevelést". 1953-ban kezdődött el az a politikai nyomás, amely igyekezett az iskolákból kiszorítani a hittant. Ha ez részben sikerült is, a hitoktatás valójában sohasem szűnt meg, hiszen az oktatók már előbb is a papok voltak, s tevékenységüket folytatták a templomokban és a plébániákon. A politikai vezetés e tekintetben már a 80-as évek közepétől egyre engedékenyebbé vált. Ma már elfogadott gyakorlat, hogy az iskolák ismét helyet adnak a hitoktatásnak. Az utóbbi évtizedekben több mint 100 református család költözött a városba, s az 1989/90-es tanévben a magyar iskolában megindult a református hitoktatás. A beírt tanulók száma 15-20 között mozog. 1991-92-es tanévben a katolikus hitoktatásra Párkányban 175, a KövesdHelemba-lelédi körzetben 182, Ebeden pedig 70 tanuló járt. Az oktatást három katolikus és egy református lelkész végezte. Az 1993/94-es tanévben a hittanra járó gyerekek száma mintegy 550, s az oktatók egy katolikus, egy református pap és három katolikus hittantanár. Tények a máról Az 1990/9l-es tanév nemcsak az ország gazdasági, politikai életében volt sorsforduló, hanem bizonyára az lesz az iskolák életében is. Egyelőre nem történt több az iskolák vezetőinek leváltásánál. Az indok körtönfalazó: négy esztendőnként cserélődjenek ki a tisztségviselők, holott — nézetem szerint — az 163
