Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)

1993. szeptember 27. Korreferátumok - Bánffyné Kalavszky Györgyi (Hadtörténeti Múzeum, Budapest): Katonafényképek

anyagot, melynek bárminemű magyar katonai vonatkozása van, és amely elsődleges történelmi forrás, illetve dokumentum. Technikai ismérvek alapján ide tartoznak a pozitív nagyítások, negatívok és diapozitívek. Műfaji szempontból pedig minden olyan fénykép megtalálható, ami a fenti kritériumoknak eleget tesz: portrék, csoportképek, eseményfotók, életképek, tájképek, városképek stb. A fentiek szerint meghatározott célirányos gyűjtés eredményeképpen 1918ban mintegy 10 ezer pozitív kép volt már leltárba véve, és ez a szám 1930-ra 33 300-ra nőtt. A negatív leltárkönyvben pedig 1942 augusztusában 12 ezer bejegyzés található. A két világháború között folytatott gyűjtőmunka eredményeképpen gyarapodott a fényképállomány több volt első világháborús császári és királyi, honvéd és népfelkelő csapattest anyagával. Hivatalos átadással került a fényképtárba a kőszegi alreáliskola, a kismartoni főreáliskola emlékanyaga között talált fotóanyag. Egy 1919-es rendelet értelmében gyűjtötték be az első világháború tábornokai, törzstisztjei, magyar seregtestek és csapattestek parancsnokainak arcképeit személyi adataikkal együtt. Nagy mennyiségű - főleg első világháborús - anyagot ajánlottak fel magánszemélyek is. A sok mesteri amatőr és haditudósító fotográfus mellett ismert fotóriporterek fényképei gazdagítják gyűjteményünket. Utóbbiak közül Müllner János nevét érdemes kiemelni, akinek 1100 darabot számláló kollekciója a háború utolsó éveitől a 20-as évek elejéig a leghitelesebben dokumentálja a hadtörténelmi eseményeket. A pilseni Skoda Művek még ma is szép és egyedülálló fényképanyaggal gazdagította a fegyvergyártásra vonatkozó, egyébként nem túl gazdag gyűjteménycsoportunkat. Méltán vagyunk büszkék az olaszországi magyar légió tisztjeit ábrázoló 150 db korabeli vizitképre, amelyek szintén e korszak gyűjtőmunkájának eredményei. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült magyarok legnagyobb tömegeit az olaszországi magyar légió tömörítette. Tagjaik neves olasz fényképészekkel csináltattak a kor divatjának megfelelő vizitképeket, melyeket kézjegyükkel ellátva ajándékoztak egymásnak, vagy parancsnokuknak. Ezen a portré együttesen kívül több ezerre tehető azoknak a vizitképeknek, kabinetképeknek a száma, melyeken a legkülönfélébb rangú és fegyvernemű császári és királyi ill. magyar királyi katonák vannak megörökítve. Fényképészettörténeti ritkaságokban soha sem bővelkedett a gyűjteményünk. A második világháború előtt bizonyos mennyiségű daguerrotipiát mondhatott magáénak, de ezek számáról és tárgyáról nincs ismeretünk. Az egyetlen bizonyíték a daguerrotipiák létezéséről nemes görgői és toporczi Görgey Aladárnak, a múzeum volt könyvtárosának írása a M. kir. Hadimúzeum Kiadványai sorozatban, melynek egy rövidke bekezdését a „különösen érdekes és értékes" daguerrotip gyűjteménynek szenteli. Ezek a második világháború pusztításainak eshettek áldozatul. Valószínűnek látszik, hogy mint a múzeum ritka kincsei, azok közé az anyagok közé tartoztak, amelyeket a frontvonal közeledtével a dunántúli somlóvári kastélyba kitelepítettek, később magára hagytak és ott elpusztultak. A fényképgyűjtemény többi része nagyobb háborús károkat nem szenvedett. Köszönheti ezt a „mostoha bánásmódnak", melynél fogva elkerülte a kitelepített 38