Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 27. Korreferátumok - Bánffyné Kalavszky Györgyi (Hadtörténeti Múzeum, Budapest): Katonafényképek
anyagok sorsát. A háborús zűrzavart a múzeum pincéjében, ládákba csomagolva vészelte át. A világháború vége után pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a romok alól előássák, letisztogassák, számba vegyék a múltból örökölt fényképeket és a további gyűjtéssel folytassák elődeik munkáját. A gyűjtő és feldolgozó munkát kedvezően befolyásolta az évek múltával bekövetkező olyan irányú szemléletváltozás a muzeális értékű fényképek ügyében, amely idővel az őt megillető rangra emelte ezt az anyagcsoportot a múzeumi gyűjtemények rendszerében. A Hadtörténeti Múzeum egész történetében a 60-as évek végéig ismeretlen fogalom volt a fotótár, nem volt a fényképek gondozására, tudományos feldolgozására, rendszerezésére alkalmas, még csak középszintű tudományos munkatárs sem. Volt viszont több tízezer fényképészettörténeti, történelmi dokumentatív értékeket képviselő fénykép, amelyeknek „rendezése és karbantartása" a restauráló szakcsoporton (más időkben Helyreállító szakosztályon) belül egy fényképész volt „hivatott", akinek a szükséges múzeumi fényképezés mellett kellett az archív fényképek felett is őrködnie. Könnyen belátható, hogy ilyen körülmények között képtelenség volt olyan gyűjteményt kialakítani, amely a fénykép sokirányú hasznosságának megfelelően mind a történelmi kutatások, mind a múzeumi felhasználás igényeit ki tudta volna elégíteni. Különösen akkor nem, amikor ilyen igény igazán nem is létezett. A fényképeket valójában múzeumi segédanyagnak tekintették. Először fel kellett ismerni a fényképben rejlő kiállítási és kutatási lehetőségeket. Azután meg kellett teremteni a szervezeti feltételeket az új követelményeknek eleget tenni képes gyűjtemény felállításához. így került sor múzeumunkban 1966 őszén a fotóarchívum felállítására a gyűjteményi osztály keretein belül. Ezzel lényegében a fénykép múzeumi gyűjteménytárgy rangra emelkedett. A feldolgozó munkát szinte az alapoknál kellett kezdeni. Az anyag számbavétele, nagyobb tematikus egységekbe csoportosítása után darabonként kellett azonosítani, tartalmilag feltárni, jobb esetben csak pontosítani. Ezzel párhuzamosan folyt a teljes újraleltározás, ami még a mai napig is tart. A legfőbb feladatnak az anyag közkinccsé tételét tekintettük. Ezért a beazonosított, meghatározott de esetleg még újra nem leltározott fényképek is megkapták végleges helyüket az elhelyezési rendszerben. Jelenlegi gyűjteményünk három nagy csoportból áll: 1. Pozitív fényképek 2. Negatívok 3. Diapozitiok A legnagyobb gyűjteménycsoportot a pozitív fényképek alkotják. Az 1993. szeptember 30-i adatok szerint 91 632 db leltározott egységet tartalmaz. A fényképek darabszáma ennél jóval nagyobb, mivel az ebbe a csoportba tartozó albumgyűjtemény (másfél ezer album kb. 100 000 képpel) egyes darabjai is csak egy leltári számot kapnak. Több tízezerre tehető a még újra nem leltározott pozitív kép. 39
