Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
Melléklet - Salamon Sándor (Kuny Domokos Múzeum, Tata): „Érték a fotóban” Országos fotótörténeti kiállítás Tata, 1993. szeptember 26–december 17.
mást találtak is fel a fotográfia előtt és után, mivel a múló idő, a pillanat hiteles, pontos megörökítése egyedül álló technikai vívmány. 1830 körül az emberiség birtokába jutott egy olyan eszköznek két francia kísérletező -Niépce és Daguerre - jóvoltából, ami az időt ugyan nem állított meg, de a pillanatot megőrizhetővé tette. Az a viszonylag kevés töredéke ennek a hihetetlenül fontos találmánynak, ami a 160 év alatt megmaradt, mégis érezteti velünk: ezekből a piszkos, karcos, néha elmozdult, esetleges egyáltalán nem jellemző pillanatokból áll össze múltunk képe. A fénykép tárgya valamikor, valahol, valóságosan látható volt, s eddig ez a megcáfolhatatlan tény a fotográfia feltalálásáig nem létezett. Bár volt festészet, grafika, mégis a nézőt a valós világot és a valamikori történelmi pillanatot nem lehetett ezidáig így összekötni. Ezért is kell az ilyen kiállítás - bizonyítandó - mikoris minden egyes először látott kép összeköt az akkori világ adott pillanatában készült dokumentum által, beleívódik emlékezetünkbe, miként egy vers vagy dallam egyes sora, mely talán segít látásmódunk alakulásában, vizuális fantáziánk fejlődésében. Naponta számláihatatlan képpel, fényképpel találkozunk, emlékezetünkbe mégis visszaköszönnek a fotó„közhellyé" vált példái: Petőfi dagerrotíp arcképe, Székely Aladár Ady-portréja, ismerősen tekint vissza Jókai, Kosztolányi vagy József Attila. Az is rendkívül ritka esemény, hogy sok híres fotókincsünket most szemtőlszembe eredeti - a művész által elképzelt - méretben és kivitelben láthattuk. A dokumentum érték páratlan, hiszen sokszor már eltűnt, rommá vált vagy egyszerűen egy teljesen átalakult világot láthatunk, amely emberi, tárgyi és kulturális környezetével együtt megszűnt. De ugyanígy szemtanúi lehetünk jelentős, az elmúlt százegynéhány év alatt épült, létrehozott alkotás születésének, mint vasúti pályák, pályaudvarok, hidak, épületek, emlékművek, megannyi másnak. Bravúros sorozatok tárják elénk a nagy utazások, expedíciók „élményeit". Láthattuk Déchy Mór által megörökítve a Himalája-expedíciót 1879-ből, a Wosinszky Mór által fényképezett kisázsiai utazást. Xantus János Jáva szigetén készült képét vagy Festetich grófot a Salamon-szigeteken. Csak a fényképező megszállottságával magyarázhatóak ezek a képek, hiszen akkoriban 70-80 kg-ot is nyomott egy fotográfus felszerelése. Voltak fényképészmesterek, akik a tájkép megörökítését vitték tökélyre, mint Divald Károly és Tátra és a Felvidék tájainak, városainak képeivel és Klösz György a főváros épületeinek, építkezéseinek megörökítésével. Divald nyáron a Tátra üdülőhelyeiről mászta meg a csúcsokat, Klösz egy echós szekéren rendezte be sötétkamráját s úgy fotografálta Pest tereit, utcáit. (Képzeljük mindehhez a többórás expozíciós időt!) Folyamatos kísérletezéssel teltek ezek az évek, ennek egyik különleges értékes példája is látható volt Tatán, egy 1911-ben készült heliochrómia Veress Ferenctől. A folyamatos újat kereső mester Kolozsvárt 1881-ben hozzákezd a színes fényképezés megvalósításához. Fáradozását siker koronázza és találmányával 1889ben Párizsban lép a nyilvánosság elé. Egy igen szép, színes fotó-kísérlete volt kiállítva. 186
