Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
Előadások - Stemlerné Balog Ilona (Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeuma, Budapest): A fénykép mint történeti emlék és forrás
forrásokat őrző helyek, azaz a levéltárak, könyvtárak és a múzeumok is gyűjtenek, őriznek.) A fénykép minden megelőző képalkotási módtól eltérően és egyedülállóan objektív. Objektív abban az értelemben, hogy lefényképezni csak azt lehet, ami a valóság egy adott pillanatában létezik - és ez fordítva is igaz: amit egy fényképen látunk, az egy adott pillanatban a valóságban is létezett. Dokumentatív, bizonyító ereje tehát nyilvánvaló. Szinte közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy a megtörtént, a megélt történelem soha nem azonos a megírt történelemmel. A fénykép mint hiteles, képi dokumentum, a megtörtént, a megélt - Bódy Gábor filmcímével élve -, a „privát történelem" megidézésére ad lehetőséget. A fénykép mentes a nyelvi kötöttségektől. Egy pillantással felmérhetően nyilvánvalóvá tesz azonosságokat és különbségeket, hasonlóságokat és eltéréseket. Ezért egyedülálló módon alkalmas egyetemes történeti összehasonlításra. (Gondoljunk például a közép-európai régió városainak egymáshoz hasonló arculatára, középületeire, pályaudvaraira, vagy arra, hogy a viselet alapján meghatározható bizonyos társadalmi réteghez tartozás stb.) A fénykép arra is alkalmas, hogy függetlenné válva tértől és időtől, egymás mellé helyezve, egyszerre láttasson akár évszázados fejlődést vagy változást - akár a városokra, a munkafolyamatokra, a viseletre, a tárgyi környezetre, az élet tárgyakban is megjelenő minőségének a változásaira gondolunk. A fénykép hiteles arcképét mutatja mindazoknak, akik az elmúlt másfél évszázadban szerepet játszottak a politikában, a tudományban, a gazdasági életben, vagy a művészetek területén alkottak figyelemreméltót. A fénykép nélkülözhetetlen forrása az életmódkutatásnak. Életre kelti a múzeumok tárgyi anyagát, mert megmutatja, hogyan viselték a megőrzött ruhadarabot, milyen frizurát, kiegészítőt vagy akár arcot „hordtak" hozzá - ezzel mintegy a kor életérzését, szokásait, a jómodorról vallott elképzeléseit is érzékelteti. Megmutatja, hogyan rendezte el maga körül bútorait, használati tárgyait egy adott kor embere - pótolhatatlan útmutatást adva a múzeumokban őrzött bútorok enteriőrré rendezéséhez. Egy lakásbelsőt mutató kép segíthet abban, hogy ne steril legyen az az enteriőr, hogy az alapvető elrendezési elvek érvényesítésén túl, milyen egyéninek ható tárgyakat helyezhetünk még el benne - gondolok függönyre, szőnyegre, apró dísztárgyakra, képekre a falon stb. (Tanúi voltunk hogyan használta kolléganőnk a „Nagyvárosi háziasszony birodalma" című - az ebédlő, a konyha és a hozzá csatlakozó kamra, cselédszoba változásait bemutató - kiállításán a fényképet, mint a kiegészítők, a tárgyak elrendezéséhez nyújtott forrást - természetesen más írott és szóbeli forrásokkal együtt alkalmazva.) Eddig a fényképnek, mint történeti emléknek és mint lehetséges történeti forrásnak a képi tartalmáról szóltunk. A továbbiakban az egyes korokban betöltött, napjainkhoz közeledve egyre sokrétűbb és szélesebb körű szerepére szeretnék utalni vázlatosan, csak a főbb területeket említve. A fényképezés korai szakaszának uralkodó műfaja a portré. Nyomon követhetjük, hogyan szorítja ki a fotográfia a festett arcképet, egyszersmind átvéve annak eszközeit: színezik, festik a képet, díszes paszpartuba, keretbe, tokba, ékszerbe helyezik. Bár a fénykép technikája módot ad némi korrigálásra, retusra - a 16
