Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Eljutottunk tehát a modern kép megjelenéséhez, mely kihangsúlyozottan másként használja fel a természetet, mint a naturalizmus, impresszionizmus — vagy a történelmi stílusok —, és egyáltalán mást kíván a képtől, mint hogy a természet másolata legyen; a maga módja és szándéka szerint alakít új kifejező formát — mert új stílust keres. Aki valamikor foglalkozott egy kép festésével, kikerülhetetlenül találkozott a fejlesztés stádiumában egy kritikus pillanattal, amidőn a kép — ha mégannyira természetutánzásról van is szó — elválik modelljétől és önálló életet kezd élni, vagyis: többé nem a tárgy hasonlósága és megközelíthetősége lesz a fejlesztés feladata, hanem tisztán a színek, vonalak, formák kombinációja, egymáshoz való viszonya, harmóniája az egész képhez. Delacroix valahol azt mondja: hányszor kell feláldozni kitűnően sikerült részleteket a képen, midőn azt harmonikusan be akarjuk végezni. A művészeteknek mindig megvolt a maguk szuverén autonómiájuk, önrendelkezési joguk — és ha modern művészetről van szó, ez még inkább áll. Ezek az autonóm törvényszerűségek vagy el vannak rejtve, vagy egyáltalán nincsenek meg a természetben, vagy ellenkeznek vele, és mégis alappillérei a képnek. Például: a ritmus, egyensúly, forma, szín-, fénydinamika, feszültség (expanzió), szimmetria és aszimmetria, térszemléletek, dekoratív hatások és elképzelések, tárgytalan geometrikus formák stb. többnyire az emberi szellemből fakadó jelenségek, és így a képet mint önálló emberi alakítást is mutatják. Kétségtelen, hogy a történelmi stílusokban is előfordulnak ezek a fundamentális erők: azonban a szinte gyökeréig megváltozott modern világszemléletet kifejezd átalakulások hatása alatt jelentőségében annyira más hangsúlyt kaptak, hogy — mondhatjuk — felhasználásukban minden eddigi művészettel szemben óriási eltérést mutatnak. « Vajon a mai kor eszmeáramlatában felismerte-e önmagát a művészet? Részben. Ha a kiállításokat, képkereskedéseket figyelemmel kísérjük, meg kell állapítanunk, hogy az iparszerűen űzött festészetnek hatalmas tömegei a múlt ízlés kínai falát még mindig erősítik. Azonban az is feltűnik, hogy a körülöttünk zajló szellemi élet: kisugárzásában különféle, nem egyszer ellentétes irányban, beleveti magát az áramlatok sodrába, és majd előőrsnek mutatkozik vagy csak igazodik — de soha, egy pillanatra sem áll meg. Ugyanis nem élhetünk teljesen izolált atoméletet az emberiség megújult és gyorsított vérkeringésében. A mechanizált városok rendje, a gépek alakja és szerkezete a művészi formának is lassú, de biztos átalakítását végzi; ezeknek precizitása, pontossága a mozgásban eltüntet minden véletlent. Érzékeink hozzászoknak a konstrukció fontosságához a közhasználati, megsokszorosodott gépszerű tárgyakban mint geometrikus jelenségekben. A megfigyelő szeme hozzászokik ezekhez a formákhoz — felese átalakul, és azoktól a műtárgyaknál sem idegenkedik, sőt követeli azokat. A vertikális látás a repülőgépekről, felhőkarcolókról — egybefogó, hatalmas szintézist mutat: folyók, hegygerincek, városok, országutak, vasutak a rálátásban 144