Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

A Boulevard St. Michelen a Place Edmond Rostand-ig utcai képkiállítás volt vasárnap. Öt-tíz lépésre végesvégig egy-egy ernyős spanyolfal és azon tucatszám olajfestmények, berámázva díszesen és ízlésesen elrendezve. Nem is dilettáns munkák, egyik-másik modern, Daumier. vagy éppen Renoir-folytatás. À Louvre-ban Fra Angelico emanációja: Szt. Dámján és Kozma vértanúsága és A szent Szűz megkoronázása. Nem lehet szabadulni ezeknek a képeknek a sugalmazásától. (Pesti Napló, 1929. júl. 14. 35. 1.) MÁR MEGINT Kijelentik, hogy a modern művészetet nem tűrik; ha sikere van, annál kevésbé — hogy itthon bojkottálni kell — külföldön pedig meg kell vonni tőle a nyilvánosságot. A képrombolásnak mindmegannyi új módszere. Úgy látszik, ismét százszázalékos kultúrfölényünk fölöslege készül elönteni a haladást — és mellesleg kissé odapörkölni az orra alá Európának. A velencei progresszív kiállítás óta mutatkoztak sűrűbben a légköri zavarok. Tudniillik meghozta a féltékenykedési. A reakciósoknak, ókonzervatív akadémikusoknak ugyanis elviselhetetlen látvány volt, hogy a haladó művészet egyszerre utat tört magának az európai publicitáshoz hiteles és hozzáértő helyeken, és nyilvánvaló lett, hogy az európai szabadmérkőzés és a nyugati tárgyilagos kritika megerősíti ezt a művészetet. A modern képek kiállítása tovább folyt. A reakciónak tehát mindenáron módot kellett kieszelni az elgáncsolásra. A felelősség nélküli — gyakran névtelen — ócsárlások, fennhéjázó követelődzések, tolakodó tanácsok egyszerre elárasztják a sajtót, néha a könnyekig megható dilettantizmussal. Támadják a kiállításokat, a művészi oktatást, a Képzőművészeti Tanácsot, a múzeumot. Mindent. Tehát fel van vetve a hatalmi kérdés. Most már tisztán látható, hogy itt nemcsak a progresszív művészet fejvételéről van szó: hanem egy általános fronttámadásról, mely a negáció álláspontjára helyezkedik minden művészettel és progresszivitással szemben, ha az ellentétben van az akadémikus művészettel Lekéstek. A kontinensen is rég kiélt akadémikus ideológia már hiába nyújtja ki csontkezét összes újabb művészi értékeink után. Hát hiszen igaz, hogy egy idő óta megszoktuk az értékrombolás nem éppen épületes látványát. Például ki csodálkozik az Ady-hajszán? Jó, hogy védelemre nincs szüksége. Kultúrbotránnyal azonban már nem lehet művészeti kérdéseket megoldani. Mintha ismernők a régi ,Jápróbált festészet" megvédelmezésének ezt a klasszikus formáját. Már láttuk, amint friss 125