Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

géstelen képek egymás mellé helyezését; a tárgyak benső lényegének és konstrukciójának elgondolását. Erős a meggyőződésem, hogy e műveletek — mint tisztán agymunkák — diszciplínák; és el kell ismerni, hogy a fenoménnek ily elvont spekulatív megállapítása egész fajsúlyú tehetségeket kíván. Frivolság volna — és nem is érintené a dolgok lényegét — annak mérlegelése, vajon vezetnek-e e mozgalmak és minő értékű eredményhez? A vonal dialektikája az ősember rajzaitól a mai kísérletekig bizony nagy változáson ment át; mert ha valahol, úgy az esztétika körül az úgynevezett örök igazságok azok, melyek leggyakrabban módosulnak. S ha a művészetek a humanizmus igenlése, akkor végre is nem lehet közömbös a művészeti kultúrvélemeny kialakulására, vajon festőinknek és szobrászainknak mi a véleménye a primitív formák hatalmáról s így az asszír Hammurapi és Szardanapál királysírok reliefjéről; vagy mi a véleménye a vonalritmusról, a Ming-dinasztia alatt készült japán rajzokról: mi a véleménye a geometria és esztétika viszonyáról. Az Indépendant kiállításon van egy vászon, melyen egyszerű aritmetikai vonalak és görbék instruktiv módon ábrázolvák egymás mellett, — ezzel a felírással: Evocation universelle. Micsoda ártatlan forradalmi szózat ez ahhoz a jogszokásos, reguláris időhöz képest, mikor az analfabétás oligarcha csizmapatkójával hitelesítette névaláírás helyett az okmányokat, — helyettesítette a kalligráfiát. Igaz, hogy itt metafizikáról, rendszerekről, sőt pur et simple filozófiáról van szó. Mi több, egy kiváló kritikus szerint annyira mennek a dolgok, hogy sajnálni lehet azon törvény hiányát, mely a szép ellen vétőket megbünteti. Hát kétségkívül kár, hogy ez nincs meg. Mert az ilyen törvény, ha rendőrileg is, egyszer már meghatározná, kódexbe foglalná, ami mindeddig nem sikerült: a szép igazi fogalmát. Addig azonban el kell tűrni annak jogosultságát, hogy a maga számára minden művész maga alkossa meg a szépség fogalmát és kellékeit. (Nemzetközi posztimpresszionista kiállítás katalógusa, Müvészház, 1913.) A MŰVÉSZI ABERRÁCIÓRÓL — Válasz Apponyi Albertnek — Apponyi Benczúrhoz intézett ünneplő episztolájában kíméletlen támadást intézett a haladó művészet ellen. Eltekintve attól, hogy Benczúr nem szorul olyan dicsőítésre, mely mások rovására megy, nem tűrhető, hogy korunk legnagyobb művészi evolúciója egyszerűen eltévelyedésnek bélyegeztessék. Ténybeli adatokra hivatkozom. Az aberrációknak nevezett modern művészet szálai itt futnak össze: Párizs: Salon d'Automne (állami intézmény), Vollard, Bernheim, Durand-Ruel, Druet, Luxembourg-i Képtár (állami), London: Grafton 40