Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Gallery, Berlin: Cassierer, München: Thannhauser stb. Ezen elsőrangú kiállítási fókuszok európai fontosságához kétség nem fér. Vollard volt például az, aki felfedezte és megismertette Cézanne-t, az emberiség egyik legnagyobb kultűrjótevőjét, a francia civilizáció dicsőségét. Felemlítem még, hogy a modern aberrációkkal a nyugati legkiválóbb folyóiratok foglalkoznak, s a művészi irodalom legnagyobb és legértékesebb részének érdeklődését kötik le. íróik: Arsène Alexandre, Gustave Geffroy, Félix Fénéon, Thadée Natanson, liebermann, Meier-Graefe, Oscar Bie, Octave Mirbeau stb. A vásári reklârnmâvészet lapos tájain pedig az aratás éppen nem az aberrációs művészek foglalkozása. Köztudomású ugyanis, hogy a felhánytorgatott vásárra hiába viszik műveiket; köztudomású, hogy nyilvános érdeklődéshez is alig jutnak; köztudomású, hogy mindennek tetejébe még a meggyőződés őszinteségét is megvonják tőlük. Mennyivel kényelmesebb az örök törvények szerint dolgozó művészek helyzete, kik jó összeköttetéseik révén valamely magas uraság színe elé jutnak. Ki ne olvasná naponként azon szerénytelen, émelyítően bőbeszédű reklámokat, melyek meg szokták előzni például egy portrémegbízás teljesítését. Jól jegyezzük meg, hogy ez a reklám már a művészi siker előlegezése. Elszomorító kultúránkra, hogy még a miniszterviselt magaslatokat is a tisztánlátást megakadályozó elfogultság ködfátyola takarja: elszomorító, hogy Apponyi a modern művészi mozgalom jelentőségét, mely a Nyugatot állandó izgalomban tartja, annyira félreismerte, hogy elégségesnek tartott az útból való elhárításra pár unalmas frázist; és elszomorító, hogy művészi kíváncsisága teljesen kimerül abban az elragadtatásban, melyet egy önmagát kiélt művészi periódus kultúráján érez. (Az Újság, 1914. febr. 10. 16. 1.) ÚJ SZÉPSÉGEK JEGYEI I. Abban a művészi kérdésben, mely ma a képszerűség megérzése és értelmezése körül támadt, kikerülhetetlennek tartom azzal az idegenkedéssel, sőt ellenszenvvel is foglalkozni, melyet részint mesterségesen tartanak ébren, részint a tájékozatlanság következménye. Szokássá vált ugyanis, hogy elfogult vagy rosszul értesült kikiáltók is a közönség és a kép köré állanak magyarázataikkal. Mivel a nagyközönség ösztönszerűen ragaszkodik ama szépségideáljához, melyet magának már megalkotott: elégséges sokszor egy gúnyos szójáték, jól imitált megdöbbenés, megbotránkozó hang, hogy ezekben egy-egy segítő és veszélyes fegyvertársat találjon mindazon művészi szándékkal szemben, mely neki új szempontokat akar mutatni s a régiek elhagyására ösztönzi. Nincs modern kiállítás, amelyet ne utalnának egyesek a humor rovatába, ne 41