Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Európában hagyományoktól érintetlen ősember tehát aligha van: művészetünk kifejlődését, szükségességét pedig csakis mai korunk fogja igazolni. E kornak pedig a tradíciós ízlésen kívül tartalmat a tudomány és spekuláció ad. Ebbe pedig bekapcsolódik — az eddigi soraimban érintett archaizáló irányzat mellett — az a párhuzamosan haladó, nem kevésbé revoltáló új művészet, mely példátlan bátor és felforgató támadásaival szinte egyedülálló. Nem tudok elzárkózni attól a gondolattól, hogy itt Párizsban részben ezen offenzív nyomás az oka a művészek véglegesülésének és a helyzetek állásfoglaló kialakulásának. Ugyanis nevek, melyek nem jelentik a holnapot, de a köznek tegnap még érthetetlenek voltak, tekintélyekké emelkednek, fémjeleztetnek, s hihetetlen árakon kerülnek kalapács alá. Rodin aktuális lesz hivatalosan; majdnem összes dolgaival bevonul a Luxembourg-ba és sietve átadatik a történelemnek. A még mindig konzervatív hajlandóságú francia iparművészet, ha nem is győzedelmes, de elhatározó lépésekre szánja el magát a müncheniek kiállítása után. Az a megértetlen falanx pedig, mely a köztudatba szintén bebocsáttatást kér, mindezzel és minden eddiginek ellentmondó. Elméleteik és tényeik őrült iramban kergetik egymást; erjedésük, kibontakozásuk, differenciálódásuk jeleit csak a nagyon éles szem különböztetheti meg egymástól. A gúny és meggyanúsítás zápora zuhog feléjük, de anélkül, hogy sikerült volna lokalizálni azt az izzó lázt, melyet kórtünetnek tartottak: míg lassan kiderült, hogy erős művészi következetességnek tisztulási folyamata. Sokkal nagyobb értékek fölött folyik itt a küzdelem, mint kezdetben hitték, s mint eddig a különböző, úgynevezett irányok jegyében szokott történni. Közel állunk ahhoz, hogy a szép eddigi fogalma ismét új meghatározást kapjon. A napokban egy conférence-ot hallottam, mely a Picasso művészetét egyenesen az abszolútra való törekvésnek minősítette; mintha a természethez való viszonyunknál fogva nem minden relatív volna. Kétségtelen, hogy csakis az aktív naturalizmus csődjén épülhetett fel ez a művészi világnézet, mely ma sem a természetről nem akar tudni, sem az érzelmekről, melyek benyomásokat közvetítenek, sem semmi néven nevezendő ábrázolásról, csupán egyedül azon hideg értelem jogosultságát hirdeti, mely tudományos analízissel kitalált rendszereket alkalmaz a művészetre. Vagyis itt formai absztrakciókról van szó, melyeknek legközelebbi kifejezésmódja a síkmértan, geometria, — tehát sematikus eljárás. Míg ugyanis a természettudományos naturalizmus mindent mint felületábrázolást akart realizálni, addig ez a progresszív irány a mértani vonalakban felállított önkorlátozás által a mérséklés művészetét proklamálja. Fel kell említenem, hogy ha nem is ily erőszakos akcentusban, hasonló jelenségek tömegesen és rendszeresen előfordulnak az egyiptomi művészetben is; a Louvre gyűjteményeiben például megdöbbentő analógiákat találunk. Persze az egyéni ötletességnek is szabad tere nyílik. A most megnyílt Indépendant kiállítás bőséges példákkal szolgál. Hirdetik (természetesen képekkel) az időbeli folytonosság térbeli összesűrítését; a negyedik dimenzió proklamálását; az emlékezőtehetségben, a szem által lefotografált véletlen, esetleges, összefüg39