Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

A természetben rejlő nagy harmóniának érzése, mely minden finom lélekben megvan, titkos erővel tör külső megjelenésre a művészetekben. Ezen harmóniára való törekvés: a stilus. A stílus az egész emberek mindenhatósága, amellyel ők külön világot teremtenek maguknak. Itt látom a fajiságot és a nemzetiséget mint erősítő elemeket megjelenni. Ha a nagy faji kvalitások, nemes közérzések egy istenadta, nagy stílusérzékkel megáldott alkotó szellemben egyesülnek: hát akkor támadnak azok a szép művek, melyeket irigység nélkül bámulunk, szívből szeretünk, igazán élvezünk. A stílus megjelenése a korokban nagyszerű boldog időszakot, a nemzeteknél szerencsével bevégződött kultúrát, egyeseknél tökéletességet jelent. A korszakot alkotó stílus még epigonjait is elárasztja magnetikus erejével. Világosan látni ezt kivált oly nemzeteknél, melyeknek géniusza bírt oly csudás felfrissítő képességgel, hogy koronkint új stílusokat teremtett magának. Ilyen például a francia (gót) stíl, a francia barokk és empire. És ebből Franciaországban közkincs lett; annak egész ízlése, kultúrája érzi s élvezi hatásukat. Új stílusra való törekvés jellemzi napjaink művészetét is, és ez az, ami megkülönbözteti képírásunkat, szobrászatunkat, építészetünket minden idők artisztikus életétől. Sőt azon a ponton vagyunk, hogy nemes mesterségek evolúcióit már nagy rétegek veszik át ízlés alakjában. Es ez fényes elégtétel azoknak az igaz, nagy és jó embereknek, az érzések és kedély hitvallóinak, kiket mint cégéres világbolondítókat az útfélre akartak kikötni. Minden megindultság nélkül nézem tehát a közelmúlt lehanyatló, elaggott művészetét. Kedélye, naivitása sohasem volt, és ezért a tudással akarta erősíteni magát: ebből kifolyólag szükségszerűen az okoskodás, fontoskodás, bölcselkedés területeire tévedt. A gondolkodást: az érzések levezető csatornáját, instrumentumát összetévesztette a tartalommal. Hibátlanok akartak lenni, és így kisiklott kezeik közül az emberi. A természettől való örökös konkurenciában kopizálókká lettek. így erőtlenedett el a talaj, melyen virágok sohase nyílottak. Most már az ízléstelenség mérges ködfelhője fekszik rajta. Friss levegőre lett szükség. (Művészet, 1903. december, 419-420. 1.) BEVEZETŐ Budapest, 1912. március Aki hosszabb ideig foglalkozott művészi ábrázolással, gyakran tapasztalhatta, hogy a környezet közvetlen behatásától függetlenül, látszólag ellenőrizhetetlen hatóerők folytán hirtelen erős festői képzetek támadnak és kielégítést követelnek. Ha e festői képzetek támogatására vagy ellenőrizésére modellt akarunk használni, mindig az a dolog vége, hogy az eredeti képzet ezáltal nem hogy erősödne, 35