Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Fűrészné Molnár Anikó: Lakáshelyzet, otthonkultúra az ipartelepeken
dolgozókegy évi munkabérének 10 %-a , amit a vállalat kasszájában hagytak, ebben az időben kb. 500.000 pengő volt. 25 Ezzel szemben minden évben adtak 10 dolgozónak egy 5000 pengő értékű kertes családi házat, vagy akinek már volt háza, 5000 pengő készpénzt kapott. Kifizettek tehát évente 50.000 pengőt, s ezzel szemben megmaradt a bányának 450.000 pengő. Előfordult olyan eset is, hogy a dolgozónak már csak néhány hónapja hiányzott a 30 éves szolgálathoz és akkor valamilyen ürüggyel nyugdíjba helyezték, csupán azért, hogy ne kelljen neki házat, vagy 5000 pengőt adni. A tatai szénmedencében az 1930-as évek végén már 10 munkástelep állt Tatabányán és Felsőgallán, összesen 994 munkás- és 63 altiszti lakóépületet foglalva magukban. A munkásházakban 5403 lakás, az altiszti épületekben pedig 196 lakás adott otthont a munkások, ill. az altisztek és családjaik számára. 2 " A nőtlen munkások részére 34 laktanya adott otthont. A különböző újabb típusok szerint épült munkáslakóházak már szabadon álló, átlag 4-4 lakással bíró épületek voltak, külön elválasztott kertekkel. ( A régi munkásházakhoz, az épületet is beleértve, cca 900 m2, az újabbakhoz 1100-1400 m2 terület tartozott kerttel és udvarral.) 27 Az 1939-44-es évekre a lakóházak megoszlása következőképpen módosult: a tisztviselők lakásainak száma 111 (általában 3 szobás), az altiszti lakások száma 215 (ebből 22 háromszobás, 197 kétszobás, 6 egyszobás), a munkáslakások száma 5566, ebből 681 kétszobás ( 12%), a többi, 4855 pedig egyszobás volt. 28 A bányavállalat nemcsak lakóházakkal, hanem oktatási, művelődési, egészségügyi és szociális intézményekkel is ellátta telepeit, kedvezőbb feltételeket biztosítva munkásainak, mint amilyeneket a községek lakói számára teremthetett a helyi közigazgatás. A négy bányászközségben 1941-ben már 37.955 lakos élt. 29 A szoba-konyha-kamrás munkáslakások közötti minőségi különbség a bennük élők kereseti viszonyaitól függött. Nagy differenciáltság tapasztalható a munkások szociális körülményeiben a különböző gazdasági időszakokban is. A nagyobb kereset takarosan berendezett lakást, jobb táplálkozást jelentett. Az átlagos munkáslakást mindenekelőtt a zsúfoltsága jellemezte. A lakások 30 százalékában 5 vagy annál több személy lakott. 30 A zsúfolt, szűkös életkörülményeket jelentő, szegényes otthonokból sem hiányzott valamiféle bensőséges légkör. Persze az sem tagadható, hogy a lakás túlzsúfoltsága sokakat ( főként a férfiakat ) egyúttal sűrűn űzte el hazulról, arra késztetve őket, hogy szabadidejük nagy részét köztereken ( munkásotthonban, kocsmában vagy csak az utcán ) töltsék el. A magánélet maga is tágabb terekben bonyolódott, nem rekedt meg a lakás falai között. 31 A kolóniákon élők lakásaikban, életvitelükben kezdetben még sok szállal kötődtek a falusi életmódhoz ( az udvaban pl. aki már tehette, tartott baromfit, disznót, volt veteményes kertje ). Mégis a döntő egyre inkább a különbség lett, az elszakadás a paraszti élettől. Életformaváltásról van itt szó, amelynek alapját a bányában való együttdolgozás, a munkásnegyedekben való együttlakás jelentette. A munkáslakások berendezése erősen kevert jelleggel alakult: magán viselte mind a paraszti, mind a polgári lakás- és otthonkultúra egyes jegyeit. Kezdetben a családok nagy részének - a helyváltoztatás miatt - néhány ruhadarabon és konyhaeszközön, az utazóládán kívül más holmija nemigen volt. 91
