Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Bárdos István. Adalékok Tatabánya keresztény egyházainak és zsidó hitközségének történetéhez
Református egyház A gróf Esterházy Ferenc akna 1896-ban történt megnyitását követően három esztendő alatt a reformátusok száma mintegy 340 főre emelkedett, s 1900. december 8-án megalakult az Alsógalla-bányatelepi Református Egyházközség. Istentiszteleteiket a "konzum" meletti társulati elemi népiskolában tartották. Anyakönyveiket csak 1908-tól vezetik itt. Ezt megelőzően a tatai református egyházközség látta el az ezzel járó teendőket. A római katolikus templom elkészültét követően az itt élő protestánsok (reformátusok és evangélikusok) istentiszteleti célokra megkapták a libadombi, volt katolikus templomot. A gyülekezet aktivitásának jeleként 1934-ben már működött a Református Keresztény Ifjúsági Egyesület a Leánykör, a Dalárda, s a Színjátszó csoport. Fontos szerepet játszott a gyülekezet életében a szociális érzékenység, melynek jeleként esetenként több ezer pengő értékű ajándékot osztottak szét a rászorulók körében a karácsonyi ünnepek alkalmából. A számában egyre inkább növekvő reformátusok a 30-as évekre kinőtték a Libadombon álló templomot. Ezt érzékelte a MÁK Rt. vezetése is, s ezért 1938-ban újat épített számukra a VH-es telepen. A templomok fenntartása mellett a bányatársulat gondoskodott a lelkészek elhelyezéséről is. 1907-ben a református gyülekezet rendelkezésére bocsátották lelkészlakás céljára a korábbi bányaorvosi lakást. Ettől kezdve helyben vezettették az anyakönyveket. A gyülekezet ezekben az évtizedekben egy vezető lelkész és több káplán szolgálta. Munkájuk eredményeként 1948-ban az egyházközség gyülekezeti teremmel bővítette a Vü-es telepi templomot. E templom a lelkészlakással egyetemben 1964-ig a bánya tulajdonában volt. Ekkor alábányászás miatt mindkét épület életveszélyessé vált, s a gyülekezetnek kártalanítás fejében el kellett hagynia azokat. Ekkor a kapott kártalanítási összegért saját tulajdonú épületeket vásároltak a Ratzinger utcában, melyekben lelkészlakot és templomot alakítottak ki. Az elhagyott VII-es telepi templom berendezése a bánhidai református templomba került az Amster József és fia által készített orgonával együtt. Az egyházközség 1981-ig maradhatott a Ranzinger utcában, mivel ekkor az itteni épületeket városrendezési okok miatt szanálták. Ekkor cseretelket, majd 1983-ban háromszobás lelkészlakást, lelkészi irodát kaptak. A sokat szenvedett gyülekezet létszáma ekkorra jelentősen megcsappant. így lemondtak a Libadombon álló templom használatáról is. Ettől kezdődően az időközben megépült Tátra utcai evangélikus templomban tartották istentiszteleteiket. 1984-ben kezdtek hozzá a Május 1. parkban álló telken Szabó István Ybl-díjas építész tervei szerint ma is tartó új templomának felépítéséhez. Az óvárosi gyülekezet vezető lelkészel: Várady Lajos (1907-1922) Dr. Bányai Lajos (1922-1931) Varga Károly (1931-1947) Dr. Trombitás Dezső (1947-1952) Dr. Mezei György Lóránd (1952-1966) Egry Miklós (1966-1972) Janovszky István ( 1972-) 75
