Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Tisovszki Zsuzsanna: A németség farsangi és lakodalmas hagyományai Komárom-Esztergom megyében

asztalt raktak alája, arra fölállt egy fiatalember, és egyenként levette a szalagokat. Fölolvasta, hogy például: "Sasvári Jakabnak itt a szalag!" Mindenki tudta, hogy kitől kapta. Mikor ennek vége volt, minden fiú megkapta a szalagját, akkor a karika fönt maradt. És akkor a fiú tudta, hogy ha kapott szalagot, neki azzá! a lánnyal táncolni kell. A gardemamák ott már leskelődtek, ki kapott szalagot, ki fog táncolni, akkor már kezdték összeadni őket. Minden söröshordón ült egy öregasszony, figyelték, na ez ennek udvarol, az annak udvarol. Mikor megtörtént az első tánc, utána már felkérték az idősebb asszonyokat is, táncolt ott mindenki." Miközben az egyik vendéglőben az iparos és bányász nép a bányászjelvény alatt mulatott, a mellette levő kocsmában a parasztok: lányok, legények és családjuk szórakozott ugyanilyen jól a parasztjelvénnyel díszített teremben. E jelvényben egy eke és egy taliga szerepelt címerül. A jelvény szalagjainak kiosztása előtt két-három legény felállt az asztalra (a feldíszített jelvény alá), köszöntötték a vendégeket, ittak mindenki egészségére. Először "Gesundheit für Wirt und Wirtin!" (a vendéglős és a vendéslősné egészségére), majd a többiekére. Minden "Gesundheit!" után földhöz vágták a poharakat, a legvégén a kiürült borosüveget is. Ilyenkor a vendéglősné már készenlétben állt seprűvel, lapáttal, hogy összcsöpörje a cserepeket - ezt a veszteséget tudták előre a vendéglősek, így nem nehezteltek érte. Megtérült a káruk a farsangi napok kocsmai forgalmában. A szalagok kiosztására a legények köszöntője után került sor. A szalagok farsang végéig, kedd éjfélig a fiúk kalapján díszelegtek. A bányász-, illetve a parasztjelvény szintén kedd éjfélig függött a vendéglő termének mennyezetén. Hétfőn reggelig tartott mindkét kocsmában a bál, a zene. Smurangl (farsangi bolondok, maskarák) A legények a fétfő reggelig tartó bálozás után haza sem mentek, hanem maskarába: rongyokba, cigánynak öltöztek, fenekevesztett kosarat húztak magukra, öregasszonyt alakítva. Délután három óráig járták a falut. Álarc volt rajtuk, öreg rongyok: öregaszszony, púpos, mindenféle maskarás volt köztük. Legelői ment egy lovaskocsi, ez egy kocsikerekett húzott. A kocsikerékre két szalmabábu volt kötve: "Hanzl und Greti" s ahogy a kerék forgott, a "szalmapár" mintha táncolt volna. Elől ment tehát a lovaskocsi, platóján a zenekar, a kocsi húzta a kereket, melyen a "Hanzl und Greti" táncolt, ezek után vonultak a "farsangi bolondok", a maskarás legények. Bementek a házakba tojásért, kolbászért, farsangi fánkért. Némelyikük szóval tartotta a háziasszonyt, a többi ezalatt hátrament a tyúkólhoz, kiszedték az összes tojást. Disznóöléskor már gondoltak a házigazdák a farsangi maskarákra, és félretették számukra a leghosszabb szál kolbászt. A legények ugyanis "vittek magukkal egy botot, az volt a mérték: annál kcvesebb kolbászt nem lehetett adni. Egyik helyen azt mondta a bácsi: Na, ilyen nagy kolbászt sehol sem kaptok, mint nálam! Hát egy méteres kolbászt (belet) megtol tött fúrészporral, rendesen megfüstölte, s azt adta oda a legényeknek." Hétfőn este egy újabb kocsmai mulatozással fejeződött hát be a "sniuranglik " napközbeni víg élelemgyűjtése. 194